Jelenlegi hely

Perújítást rendeltek el Geréb Ágnes ügyében

Elrendelte a perújítást a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben a szülész-nőgyógyászt 2012-ben ítélték el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre négy otthonszüléses eset miatt - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn Geréb Ágnes ügyvédje.

Papp Gábor elmondta: a döntés értelmében a bíróságnak újra le kell folytatnia az eljárást.

A védő felidézte: az ügyben még tavaly nyáron rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla. Akkor a táblabíróság rendelkezett arról is, hogy szükséges egy új igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése, amely feloldja az ellentmondást az ügyben korábban született, felelősséget megállapító és a perújítási kérelem alapjául benyújtott, ezzel ellentétes megállapítást tartalmazó szakvélemény között.

A védelem által becsatolt új szakértői vélemény szerint ugyanis Geréb Ágnes nem követett el semmilyen foglalkozási szabályszegést, és Papp Gábor szerint védencét ez alapján fel kell menteni.

Geréb Ágnest 2012 februárjában négy otthonszüléses ügy miatt egy rendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egy rendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Ezenfelül tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.

A szülész a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. Áder János államfő 2012 októberében úgy döntött, csak Geréb Ágnes folyamatban lévő büntetőügyének jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad-e.

Geréb Ágnes első fokon jelenleg is folyamatban lévő büntetőügyét 2012 decemberében kezdte tárgyalni a II. és III. kerületi bíróság, ebben felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással, kuruzslással és három rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Utóbbival azért, mert a vád szerint három otthon szülés levezetését az előre látható kockázatok ellenére vállalta, és a felmerülő komplikációk ellenére is kitartott az otthonszülés mellett. Papp Gábor korábban azt mondta: a tárgyalt ügyekben érintett valamennyi szülő kiáll Geréb Ágnes mellett.

Geréb Ágnes házi őrizetét 2014 februárjában szüntette meg a Fővárosi Ítélőtábla, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

 

Forrás: MTI

Fotó

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére