Jelenlegi hely

Játékkonyhák és babák a pöttöm szülőknek

A gyerekek a játékból tanulnak a legtöbbet. Ez olyannyira igaz, hogy ha megfelelő játékok vannak körülöttük, akkor nem igazán van szükség arra a, hogy direkt figyeljünk a fejlesztésükre, ugyanis maguktól fognak ügyesedni, beletanulni a mindennapi élettel együtt járó szerepekbe. Utóbbi szempontból kiemelten fontosak a szerepjátékok, amiket a kicsit általában nagyon élveznek is. Ez az oka annak, hogy a legtöbb gyerek játékkészletében alapvető kellék a játékkonyha.

Miért szeretnek a gyerkőcök a konyhában sürögni-forogni?

Mit lát egy gyerek, amikor otthon van napközben a szüleivel? Valaki szinte minden nap megfordul a konyhában, egy csomó érdekes dolgot csinál, a végén pedig finom ételeket, süteményeket tesz az asztalra.

A gyerekek legjobban azt élvezik, amikor minket utánozhatnak. A felnőttek konyhája azonban veszélyes hely lehet a kicsiknek, ezért a legjobb megoldás, ha biztosítunk nekik egy saját konyhát, ahol tevékenykedhetnek. A legjobb játékkonyhák azok, amik a lehető legjobban utánozzák egy igazi konyha felszereltségét, méretben és biztonsági szempontból pedig a gyerekekre vannak szabva.

Kell egy saját baba

Szintén a leggyakrabban látott tevékenységek között van a kisgyermek gondozás, hiszen ezért vagyunk otthon velük, ez teszi ki a napunk nagy részét. A gyerekek ezt is nagyon szeretik leutánozni, ezért nemtől függetlenül általában előszeretettel babáznak.

Természetesen itt is az a jó, ha a baba minél jobban hasonlít az igazira. A kedvenc reborn babák éppen ezért nagy népszerűségnek örvendenek, a megszólalásig hasonlítanak egy igazi csecsemőre, így gyermekünk úgy érezheti, hogy ő is igazi kisbabát dajkál.

Játékok a fejlődésért

A játékok kicsiknek és nagyoknak egyaránt fontosak. A legjobb, amit tehetünk a gyermekünkkel, hogy mindig korosztályának megfelelő játékokat biztosítjuk számára, így nagyban hozzájárulunk a fejlődéséhez, méghozzá úgy, hogy ő is élvezze.

A www.hawaj.hu oldalon minden korosztálynak megtalálhatod a megfelelő játékokat, amik segítségével szórakoztatva segítheted elő csemetéid fejlődését. Nézz szét a kínálatban, és találd meg a gyermeked számára leginkább megfelelő játékokat!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére