Jelenlegi hely

Nyílt levél a nőközpontú szülészeti gyakorlat elterjedéséért

A Nemzetközi Nőnap alkalmából tizenegy civil szervezet nyílt levélben kérte Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárt, hogy vezesse be a hazai szülészeti ellátásba a "semmit rólunk nélkülünk" gyakorlatát.

A nőközpontú szülészeti gyakorlat elterjedéséért küzdő szervezetek olyan javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek a szülészeti ellátás valamennyi szereplőjének elégedettségét növelhetik, s hozzájárulhatnak a nők pozitívabb szülésélményéhez.

Az Egészségügyi Világszervezet 2014-ben állásfoglalásban állt ki a nők alapvető emberi joga mellett, melynek fontos üzenete, hogy a nőknek a várandósságukkal és szülésükkel kapcsolatban minden információt és támogatást meg kell kapniuk ahhoz, hogy felelős döntéseket tudjanak hozni saját magukkal, illetve születendő gyermekükkel kapcsolatban.

A hazai tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a nőket a legritkábban vonják be az ellátásukat befolyásoló döntéshozatalba. A szülő nőt és gyermekét érintő kérdésekben a döntés a felelős szülőké. Az orvosi szakértelem nem jelent kizárólagos döntési jogkört, hanem szakmai támogatást az informált döntések meghozatalához. Központosítás helyett a kisebb szülészetek fenntartása, és a mozgó szakorvosi szolgálat kiterjesztése támogatná az alapellátáshoz való hozzáférést és a személyre szabott ellátás megvalósulását.

A szülészeti ellátórendszer reformja, a nők jogainak érvényre juttatása, jelentős mértékben hozzájárul a tervezett gyermekek megszületéséhez.

 

Születésház Egyesület

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére