Jelenlegi hely

Betartják a menza-rendeletet diétások esetében? Magyar körkép

Nem hiányzik, hogy diétatévesztés miatt a gyermekünknek akár egy hétig is hiányoznia kelljen az óvodából vagy az iskolából!

Valóban betartják a “menza-rendelet” szabályait a közétkeztetésben? Megkérdeztem az érintett szülőket. Vegyes, meglepő kép bontakozott ki.

2015. szeptember 1-től Magyarországon életbe lépett a “menza-rendelet”, a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. Ebben nem csak azt szabályozzák, hogy az egészséges gyermekek étkeztetését hogyan kell végezni, hanem előírás, hogy a közétkeztetésben biztosítani kell minden speciális diétás igényű gyermek napi háromszori étkeztetését is (reggeltől-délutánig). Az allergiás és speciális diétát igénylő gyermekeket sok településen megfelelően ellátják, de még mindig vannak olyan intézmények, ahol akár részben, akár teljes egészében nem megoldott a diétás étkeztetés.

Azt sugallják, hogy ahol nem tartják be a rendeletet, fogjanak össze a szülők, és követeljék ki gyermekük részére az egyenlő elbánást. Miért nem működik a diétás étkeztetés automatikusan mindenhol?

Sok helyen a tízórait, uzsonnát, kenyeret, kiegészítő italokat, rizstejet, nasikat a szülőknek kell biztosítani, ha diétás a gyermekük. Fotó: Freeimages

Sok helyen a tízórait, uzsonnát, kenyeret, kiegészítő italokat, rizstejet, nasikat a szülőknek kell biztosítani, ha diétás a gyermekük. Fotó: Freeimages

 

Milyennek kellene lennie a speciális diétás étkeztetésnek?

  • A diétás gyermekeknek is kapniuk kellene ellenőrzött, garantáltan biztonságos és számukra minden szempontból megfelelő tízórait, ebédet, és uzsonnát is.

 

  • A diétának egyénre szabottnak kellene lennie. (Ha csak a tejre allergiás valaki, ne kelljen más tápanyagokat is nélkülöznie, mert a szolgáltató csinált egy “mindenmentes” menü opciót. Legyen lehetőség arra is, hogy több kombinált diétát folytathasson a gyermek (gondoljunk csak arra, ha például valaki tej-, tojás ÉS borsóallergiás is…) Ha allergia/gluténérzékenység mellé cukorbetegség társul, az a gyermek is megbízható, garantáltan allergén-mentes, és számára tökéletesen megfelelő kalóriatartalmú ételeket kaphasson!)

 

  • Tápanyagban, kalciumban gazdagnak kellene a menünek lennie akkor is, ha például tejmentes étrendről van szó! A minimális kalciumtartalmat meghatározták a rendeletben, hogyhogy nem vonatkoztatják ezt a speciális diétákra is? Hogyan pótolják a diéta miatt kiesett ásványi anyag tartalmat?

 

  • Az ételeknek szigorúan ellenőrzöttnek kellene lennie, hiszen akár életek múlnak a diéta pontosságán! Az allergiás illetve gluténérzékeny gyermekek esetében sem megengedhető, hogy akár nyomokban is tartalmazzon allergént az étel. A diétás étel legyen teljesen biztonságos! Aki összetett diétát kénytelen tartani, ugyanúgy legyen számára is elérhető biztonságos étel, biztonságos tálalással! Semmiképpen ne fordulhasson elő tévedés!

Diétás szakács képesítéssel rendelkezők nem nyüzsögnek az országban. Problémás, hogy a szakácsképzésben egyáltalán nem szerepel a diétás ismeretek oktatása. Ma kikerülhet az iskolapadból képzett szakács úgy, hogy például fogalma sincs, hogy mi az a glutén, és mit jelent a lisztérzékenység, mit nem ehet egy cöliákiás, illetve mi a különbség a tejfehérje allergia és tejcukor érzékenység között. Vajon a rendeletben meghatározott feltétel alapján a dietetikus hogyan felügyeli a szakácsot?! Ott áll mellette, elolvas minden összetevőt, és nézi, hogy ne ugyanazt a fakanalat használja a mentes és nem mentes ételek megkavarására?!  Mit jelent, hogy a dietetikus ellenőrzi a szakácsot?!

“6) A Közétkeztető gondoskodik arról, hogy a diétás étel készítését

a) diétás szakács szakmai képesítéssel rendelkező személy végezze, vagy

b) dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakember felügyelje.”

Dietetikus összeállíthat bármilyen mentes menüsort, ha a szakács nem tudja, hogy a fűszereket és egyéb adalékanyagokat is szigorúan nézni kell, van-e benne allergén: például sokan nem tudják, hogy egy átlagos margarinban van valamennyi tejfehérje… A keserű csokikból is van biztonságosan mentes, de a legtöbb csoki “nyomokban tartalmazhat mindenféle allergént” kategóriába esik… De ugyanez a helyzet az egyszerű holland kakaóporral is. Valaki nyomokban sem ehet allergént! Vajon ezt bárki nézi a közétkeztető cégeknél?

“El is ismerte az élelmezésvezető, hogy használnak adalékanyagot tartalmazó ételízesítőket. Abszolút hozzáállás kérdése! Felháborító, hogy az önkormányzat nem akarja engedni továbbiakban a saját étel behozatalát az óvodába és kötelez a Sodexo – már sajtóban is többször bírált – konyhája főztjére. A kommentek főleg jó tapasztalatokról szólnak, pedig ebben a szakma igencsak elmaradott. Jó lenne a szakképzésbe beépíteni ezt is!”

Röviden kiemelve a  37/2014. (IV. 30.) EMMI “menza” rendeletből:

“15. § (1)15 A …a nevelési-oktatási intézményben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet kell biztosítani …

(2) A diétás étrendet az Intézmény úgy is biztosíthatja, hogy ha az Intézmény főzőkonyháján vagy az Intézményt ellátó Közétkeztetőnél nem biztosítottak a diétás ételek előállításához szükséges személyi, tárgyi, műszaki feltételek, az Intézmény azt más – ilyen feltételekkel rendelkező – Közétkeztetőtől rendeli meg. …

(4) A diétás étrendet alkotó ételeket a megadott diétára való alkalmasságot befolyásoló anyag kizárásával kell elkészíteni, tárolni, szállítani, átadni a végső fogyasztónak, kizárva az ételek ilyen anyaggal való szennyeződésének lehetőségét.

Senki ne szoruljon háttérbe! A speciális diétát folytató gyerekeknek is ugyanúgy jár a tápanyagban gazdag, napi háromszori ingyenes étkezés az intézményekben! Fotó: Freeimages

Senki ne szoruljon háttérbe! A speciális diétát folytató gyerekeknek is ugyanúgy jár a tápanyagban gazdag, napi háromszori ingyenes étkezés az intézményekben! Fotó: Freeimages

 

Az érintettek véleményei az elvileg kötelezően elérhető diétás étkeztetésről finoman szólva is vegyes

Szerintem ez a leggyakoribb, legtipikusabb:

Balassagyarmat: Nagyon igyekeznek, de tejmentes pékárut nem garantálják, azt sem, hogy nem kerülhet véletlenül allergén az ételbe. Viszont a cukorbeteg diéta esetén nem megfelelően beállított kalóriatartalmú ételeket adnak!

Bárcsak mindenhol így működne: 

Tapolca: Kisváros, egy központi konyha van a közintézményekhez, de magán rendelést is felvesznek. Mindenféle diétás igényt kielégítenek: pl. ha csak tej a gond, akkor csak tejmenteset kap, ha csak a glutén, akkor csak gluténmenteset… Annyit fűznék még hozzá, hogy a drága (nagyon drága) növényi tejhelyettesítőket nem adják a tejes helyett. Tej/kakaó  helyett gyümölcslevet (min 50 %-os), tejbepapi helyett vízzel főtt kukoricakását adnak. Amikor a többiek gabonagolyót vagy ilyesmit kaptak, az allergiások kukoricapelyhet almalével, Túró Rudi helyett Geszti Esztit. Az élelmezésvezető szívén hordja a dolgot: volt rá példa, hogy nem jött meg a szállítótól a Geszti Eszti, és hogy ne maradjanak a tejdiétások fini desszert nélkül, elment a boltba és vásárolt számlára.

Szálka és Szekszárd: A kisebbik lányom ovis csak tehéntejre allergiás, a nagyobbik iskolás (mindenféle tejfehérjére, mandulára és szezámmagra). Bár a kicsi Szálkán jár oviba, a nagy Szekszárdra, de mindkettő ugyanonnan kapja az ételt. Simán bevállalták, ebéd, tízórai, uzsonna is. Mindenki kedves és segítőkész volt. Oviban, iskolában a “mentes” konyhán is. 

Pécs: Nálunk a bölcsiben – ez egy külön diétás bölcsi – dietetikus állítja össze az ételeket, nagyon finomak és garantáltan mentesek. Pl. külön sütnek ott zsömlét…

Szentlőrinc, Pécs mellett: Mi Szentlőrincen lakunk Pécs mellett, és a kisfiamnak biztosítják az iskolában a GLUTÉN-tojás és rizs mentes étkezést. Igaz, kicsit drágább, de hát ez van… úgy hogy én örülök.

Szeged: Napi háromszori étkezés biztosítanak (kapja az ételt) tízórai, uzsi, külön is van csomagolva, felcímkézve, még az összetevők is rajta vannak. Kisfiam tej-tojás-szója, olajos magvak, és enyhe glutén érzékeny. A kenyér amit kap pl. a Fe-Mi-Ni márkától van, ami egész jó. Vagy májkrémes kenyér esetén a májkrém bontatlan dobozos, Eurofood márkás. Én megvagyok elégedve.

Kecskemét: Bölcsődés a kisfiam, szójaérzékeny. Eddig semmilyen problémánk nem volt az ételekkel. Tudják biztosítani neki, hogy még nyomokban sem tartalmazzon szóját az étele.

Nyíregyházán a kisfiam bölcsődéjében biztosítják napi 3-szor a tej-tojásmentes étkezést az első perctől kezdve.

Nyíregyháza szintén: a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban az orvosi igazolást kérték el, és a Start vett fel egy embert, aki csak ilyet főz! És becsomagolva hozzák ki az iskolába, és kirakják tányérra és megmelegítik. 100% a glutén illetve a laktózmentesség.

Szolnok: Bölcsődében dolgozom. Itt mindenféle érzékeny gyermeknek tudnak napi 3 étkezést biztosítani, csak gasztroenterológustól szakorvosi papír kell hozzá, ami igazolja az érzékenységet. Dietetikus állítja össze az étlapját. Nem kell pluszban fizetni, csak a rendes étkezési díjat.

Budapest, 19. kerület:  Zöld ágacska óvoda: a kerületből oda irányítanak minden összetett ételallergiás gyereket (nekünk sem körzetes ovi), és a Heim Pál Kórházból hozzák az ételt. Az oviban nem csak ételallergiás, gluténos gyerek van, hanem diabéteszes is.

Bárcsak mindenhol teljes joggal kaphatnának biztonságos ellátást a diétázó gyermekek is!

Bárcsak mindenhol teljes joggal kaphatnának biztonságos ellátást a diétázó gyermekek is!

Vegyes kép:

Budapest, 10. kerület: Mi Kőbányán lakunk (Bp.X.ker), és olyan oviba járunk, ahol bölcsi is van, a bölcsiben van a konyha, onnan hozzák az ételt. A lányom csoportjában tej, glutén illetve tojás allergiás gyerek van, ők mindig külön kapnak enni. Azt nem tudom, hogy pontosan hogyan és mint készülnek az ételeik, ill. hogy hogyan tárolják vagy miben főzik őket, de eddig még soha nem volt ebből gond. Viszont a gluténmentes kenyeret az anyukának kell vinnie, azt nem tudnak adni.

Budapest 11. kerület: A gyermekem iskolájában kap ebédet, de mást nem kap, tízórait, uzsonnát én viszem. Hűtő nincs, vagyis nem tehetek be semmit. (Több élelmiszerre is allergiás.)

Budapest, 18. kerület, Pestlőrinc: Az óvoda CSAK az ebédet biztosítja. A helyi körzeti orvos és védőnő szerint örüljek ennek és ne panaszkodjak, hogy miért nincs reggeli-uzsonna ingyen.

Budapest, 21. kerület, Csepel: Mi csepeliek vagyunk, nálunk csak az ebéd megoldott (mindenmentes, a gluténeseknek is jó) az ebédre-uzsonnára kaptam gyenge próbálkozást az étkeztetőtől, hogy maximum úgy vállalják, hogy ha például a többieknek felvágottas kenyér van, az enyém margarinosat kap… Nem mentem bele… De jó pont az iskolától hogy biztosítanak hűtőt, így az uzsonna nem romlik meg délutánra.

Budapest: A suliban a beiratkozáskor annyit mondott a titkárnő, hogy “hát igen, vannak allergiás gyerekek, nálunk az a szokás, hogy hozzák maguknak az ételt”… Augusztusban írtam egy e-mailt az igazgatónak, kedves hangvételűt, leírtam, hogy nekünk ezt nehéz megoldani, és hát elvileg van az a rendelet… Akcióba is lépett, és úgy tűnik, hogy lesz diétás menü. És azóta egy iskolai körlevélbe is bele lett írva, hogy aki szeretne, igényelhet diétás menüt orvosi papír kíséretében. Ez majd októbertől fog életbe lépni, úgyhogy addig még főzök, de nagyon örülök neki. Különös tekintettel arra, hogy ma elfelejtették átvinni a gyermekem csomagolt ebédjét az ebédelő helyre (pár utcával arrébb, és csoportosan mennek át enni), úgyhogy ma nem ebédelt szegénykém…

Győr: Mi évek óta kapjuk. Eddig az oviba, most a suliba. Semmi gond nem volt a gluténmentességgel, de a minősége nagyon változó. A győri kórházból szállítják. Természetesen csak az ebéd jön, a többit visszük. Nálunk csak a glutén az allergén. 1-2 ételt nagyon szeret a lányom a kórházi kínálatból, de sokhoz hozzá se nyúl. Betegség alatt többször hazahoztuk az ebédet, és többé nem erőltettem, hogy mindent meg kell enni. Többször ehetetlen minőségű volt. Májustól ezért ebéd előtt elhoztam az oviból. 

Miskolc: A bölcsiben tudják biztosítani a tej-, tojásmentes étrendet. Az óvodában még nem: folyamatban van a diétás étkezés megoldása – lassan fél éve. Pedig elég sok diétára szoruló gyerek jár ebbe az oviba. Egy ovi van Miskolcon ahol 100%-ban tudják biztosítani a megfelelő étkezést, de az eléggé messze van tőlünk. Én hordom be neki az ételt: reggeli, ebéd, uzsi. Szerencsére talált a párom egy pékséget, ahol tudunk venni tej, tojásmentes (és származékai) mentes péksütiket így sikerült kissé változatosabbá tenni az étkezését. 

Miskolcon – az egyik bölcsiben mondták, hogy megoldják a diétás gyerekek étkeztetését, csak éppen azt nem tudták felfogni, hogy a laktóz érzékenység és a tejfehérje érzékenység nem ugyanaz. Nem túl jó a visszajelzés Miskolc viszonylatában a diétás étkeztetéssel kapcsolatban, inkább ha lehet az anyukák kérik, és bevállalják az összes fáradtságot a gyerekük érdekében, hogy maguk vihessék az ételeket. Ismerek olyan anyukákat, akik kivették a gyereküket a speciális diétás oviból, mert az étkeztető cég olyan nagy galibákat okozott, hogy befulladtak a gyerekek…

Tatabányán sok diétát tudnak biztosítani – csak a fruktózmentest nem.

Kiskunfélegyházán csak az ebédet biztosítják. A jegyző mondta, hogy nem tudják a háromszori ételt biztosítani, mert körülbelül 80 gyerek van a városban, és nagyon sokba kerülne. Abban maradtunk, hogy kapunk valamilyen támogatást.

A szülő elkészíti reggel, beadja, és szerencsés esetben hajlandóak megmelegíteni a gyermek részére, és tálalni. Hivatalosan nem lehetne a többi étellel azonos hűtőben tárolni, kellene külön hűtő, külön mikró... Fotó: Freeimages

A szülő elkészíti reggel, beadja, és szerencsés esetben hajlandóak megmelegíteni a gyermek részére, és tálalni. Hivatalosan nem lehetne a többi étellel azonos hűtőben tárolni, kellene külön hűtő, külön mikró… Fotó: Freeimages

Ez nagyon nem jó így:

Halásztelken lakunk. Sem az állami ovikban, sem a bölcsődében nem tudnak biztosítani ételt a tej- és tojásérzékeny fiamnak. Mindenhova nekem kell vinnem. Van egy családi napközi, ugyanez a helyzet. Februártól Budapestre fog járni egy családi napközibe, ahova szintén nekem kell vinni a reggelit, tízórait, ebédet, uzsit…

Budapest, XXII. kerület: Mindent mi viszünk: tízórai,ebéd. Reggelit otthon eszik. Sok ételre allergiás…

Kartal, Pest megye: Nem megoldott a dolog. De dolgoznak rajta.

Salgótarján melletti faluban: A kislányomnak tejfehérje, tojás, dió, mogyoró, dinnye allergiája van. Salgótarján mellett lakunk kis faluban, így Tarjánba kell mindenért menni. Elég nehéz bármit beszerezni. Ami még hátrány, hogy rendelni sem tudok ide a világ végére: nem vállalnak szállítást, vagy ha van is szállítás, nagyon drágán. 

Salgótarján: A kislányomról nyáron derült ki hogy liszt, glutén, tej, tojás, banán allergiás. 2 helyen főznek Salgótarjánban ilyen mentes ételeket a kórházban, de ott nem szállítanak, így az már felejtős. A másik hely egy óvoda lett volna, de ott már azért nem vállalták a főzést, mert nagyon sok gyereknek főznek, és 2 gyerek már nem fért bele nekik. Így én hordom az ebédet az iskolába amíg valami helyet találunk, ahonnan szállítanák. Szörnyű!

Szombathelyen egyik bölcsiben sem tudják megoldani. A családi napköziben (fizetős) bevihetem az általam főzött ételt. Még nem próbáltam, 2 éves, itthon vagyunk.

Tárnok: Tárnokon NEM tudja megoldani a közintézmény étkeztetője, de jó, ha tudjátok, hogy szeptember 1-től kötelességük!

 

Mit gondoltok, mit lehet tenni, ha egy intézmény egyszerűen nemet mond, és nem vállalja a gyermek étkeztetését? A speciális diétás intézményekben úgy tűnik jól működik a gyermekek ellátása, viszont nem lehet minden diétás gyermeket külön intézménybe küldeni, hiszen nem működik elég belőlük, miközben egyre több gyermeknek orvosilag fontos a személyre szabott diéta tartása.

Mit tennél? Kihez fordulnál segítségért, ha nem megoldott az intézményben a rendeletben garantált diétás étkeztetés?

Ha tetszett amit itt láttál, és érdekelnek az allergiával és egyebekkel kapcsolatos írásaim, kérlek csatlakozz a Facebook oldalamhoz is, itt: Allergia Blog

Ha van személyes történeted amit szeretnél megosztani, vagy csak kiírni magadból, hogy jobban érezd magad, esetleg tapasztalatokkal, receptekkel segítenél ételallergiás sorstársaidon – várom a leveled az allergia.cafeblog@gmail.com -ra!

Köszönettel: Lin

 

Forrás: allergia.cafeblog.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére