Kik jogosultak a támogatásra?
A jelenlegi tájékoztatás szerint a támogatás nem minden iskolás gyermek után jár, hanem az alábbi csoportok részesülnek benne:
- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek,
- az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek,
- a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek,
- gyermekvédelmi intézményben, vagy a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek,
- árvaellátásban részesülő gyerek,
- gyermek, aki egyszülős családban él,
- valamint a Dobbantó programban és Műhely iskola képzésben tanuló fiatalok.
A becslések szerint mintegy 400 ezer gyermek családja részesülhet a támogatásból.
Mennyi támogatás jár?
A támogatás összege gyermekenként összesen 100 000 forint.
Mikor érkezik?
A jelenlegi tervek szerint a támogatást két részletben folyósítják:
- 50 000 forint augusztusban, még a tanévkezdés előtt,
- 50 000 forint novemberben, utalvány formájában.

Mire lehet felhasználni?
A támogatás célja az iskolakezdés költségeinek csökkentése, így például:
- tanszerekre,
- iskolatáskára,
- cipőre,
- ruházatra,
- tornafelszerelésre,
- egyéb iskolai kiadásokra.
Kell igényelni?
A jelenlegi tájékoztatás szerint az érintettek automatikusan jogosultak lesznek a támogatásra, amennyiben megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. A részletes technikai szabályokat és a kifizetés pontos menetét a kormány a következő napokban teszi közzé.
Fontos tudni
A bejelentés szerint a támogatás:
- adómentes,
- nem vonható végrehajtás alá, vagyis teljes egészében a családokat illeti meg.
Összefoglalva
✔ 100 000 Ft támogatás gyermekenként
✔ Rászoruló családok számára
✔ Első részlet augusztusban, még az iskolakezdés előtt
✔ Második részlet novemberben (utalvány formájában)
✔ Iskolakezdési kiadások fedezésére használható
Amint megjelennek a részletes szabályok vagy az esetleges igénylési tudnivalók, cikkünket frissítjük!
Vizaverné H. Zsófia
Szombathelyimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges









