Jelenlegi hely

CÓKMÓK - Kapocs a családból kiemelt gyerekek felé

A CÓKMÓK egy különleges hátizsák, ami folytonosságot és otthonosságot csempészhet a gyerekek életébe azzal, hogy a legféltettebb kincseiket, játékaikat bárhova magukkal tudják benne vinni, valamint a csomagban megtalálható takaróval bárhol kényelembe helyezhetik magukat.

A CÓKMÓK átalakítható kisszekrénnyé, felakasztható, vagy a szék háttámlájára rögzíthető, a takaróval együtt pedig teljesen idegen helyen is kialakíthatja vele a saját megszokott környezetét a gyerek, játékszőnyegként, sőt kispárnaként is működhet.

A biztonságot adó otthon szerepe nagyon fontos, az ezzel kapcsolatos folytonosságra minden gyereknek szüksége van. Azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor ez a szükséglet különösen nagy jelentőséggel bír. Még akkor is fontos, ha csak egy hosszú nyaralásról van szó a vidéki nagyszülőknél, azonban még nagyobb jelentősége van, amikor egy gyerek kénytelen elhagyni az otthonát, a családját és állami gondozásba kerül. Az emlékek, a kötődések megtartása ekkor különösen fontossá válik. Ebben segít a CÓKMÓK táska.

Minden táska kettőt ér! Egyet kapsz, egyet adsz!

Amikor vásárlóink saját gyerekeik részére vesznek hátizsákot, vásárláskor nem egy, hanem kettő CÓKMÓK-ot fizetnek ki, ennek köszönhetően a második példány egy a TEGYESZ Alföldi utcai befogadó otthonába került kisgyereké lesz.

A szülők azért választják a CÓKMÓK-ot más hátizsákkal szemben, mert így segíthetnek az állami ellátórendszerben nevelkedő gyerekeknek, nyitottak arra, hogy megismerkedjenek velük, saját gyerekeik baráti kapcsolatot alakítsanak ki velük. A találkozásokra azokon a közös gyerekfoglalkozásokon kerülhet sor, amiket CÓKAMÓKA néven szervezünk és ahol a közösen szerzett élményekkel erősítjük a szolidaritás értékét.

További tudnivalók: www.cokmok.org

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére