Jelenlegi hely

Elindult a jelentkezés az a napközis Erzsébet-táborokba

Már jelentkezhetnek a napközis Erzsébet-táborokba az iskolák, a családsegítő szolgálatok és központok, valamint a kötelező közművelődési feladatokat ellátó intézmények - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.

Idén kétszer annyian táborozhatnak

A közlemény szerint az első tábori turnus június 29-én indul, júliusban és augusztusban a tavalyihoz képest kétszer annyian, százezren táborozhatnak napközikben.

A hétfőtől péntekig tartó táborok az ország bármely településén megvalósíthatók 8 és 17 óra között. A táborban napi négyszeri étkezést, változatos élményprogramokat és kirándulásokat biztosítanak.

Higiéniai oktatás indul

A programtervbe a jelentkező intézményeknek higiéniai oktatást is be kell építeniük. Ennek megvalósítását az alapítvány egy gyerekeknek készült oktatóvideóval segíti, a táboroztatóknak pedig szintén egy filmen keresztül tart felkészítést az érvényes járványügyi előírásokról és egészségügyi javaslatokról, ajánlásokról - írták.

Hozzátették: idén hetente 25 ezer forint értékű hidegétkezési utalvánnyal ismerik el a táborok lebonyolításában részt vevők munkáját.

A jelentkezés feltételei

Jelentkezni maximum 20 tagú gyermekcsoportokkal a www.erzsebettaborok.hu oldalról is elérhető E-tábor Plusz felületen június 16-áig lehet.

A jelentkezéshez idén kevesebb dokumentumot kell benyújtani, így rövidebb a feldolgozási idő is. Egyes dokumentumokat az intézményeknek a táborok megkezdéséig, másokat a táborokat után kell feltölteniük az online felületre vagy postán elküldeniük az alapítványhoz - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

- Kaposvárimami - 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ugrás az oldal tetejére