Jelenlegi hely

A gyerekek átveszik az irányítást - Globális kampány a Gyermekek Világnapján

November 20-án az UNICEF-tagországokban a gyerekek beleshetnek a felnőttek világának kulisszái mögé, kipróbálhatják magukat komoly szerepekben, hallathatják a hangjukat, elmondják a véleményüket a világról. Több helyen, a médiában, sportban, cégeknél, államigazgatásban egy időre átveszik az irányítást.

Gyermekjogok

1989. november 20-án fogadták el a gyermekek jogait rögzítő ENSZ Gyermekjogi Egyezményt, amely többek között az élethez, a családban való nevelkedéshez, az állampolgársághoz, az oktatáshoz való jogokat biztosítja az aláíró tagállamokban élő gyerekek számára.

"A gyerekeknek joguk van arra, hogy az őket érintő kérdésekről információkhoz jussanak, hogy a számukra fontos kérdésekről véleményt nyilvánítsanak, hogy az őket érintő döntésekben részt vegyenek s nekünk, felnőtteknek kötelességünk, hogy meghalljuk ezeket a gyerekhangokat.

A ma gyerekei lesznek a holnap felnőttei, be kell vonnunk őket a döntési folyamatokba, velük együtt kell alakítanunk a jövőt. Össze kell fogni a gyerekeknek és a felnőtteknek, hogy többre legyünk képesek, s hogy egy méltányosabb és fenntarthatóbb világban élhessünk, ahol egyaránt jó felnőttnek és gyereknek lenni." (UNICEF)

Gyerekhang program

Magyarország is csatlakozott a globális kampányhoz, az UNICEF Gyerekhang során számos helyszínen átadják a terepet a gyerekeknek – a médiában, az államigazgatásban, országos intézményeknél, színházakban, nagykövetségeken, nagyvállalatoknál és a sport területén is.

A partnereik között szerepelnek a nagyobb online és nyomtatott sajtótermékek valamint tévétársaságok. A gyerekek vendégként, műsorvezetőként, hírolvasóként és szerkesztőként jelennek meg ezeken a helyszíneken.

Több országos televízió, újság és internetes oldal von be fiatalokat a szerkesztőség munkájába ezen a napon.  Az amerikai és a svéd nagykövetség különleges programot szervez, melynek során a diplomaták szerepét is ki lehet majd próbálni és megszólal majd a gyermekek hangja a Játékszínben, a Nemzeti, a Víg, a Katona József, a Radnóti és az Örkény Színházban is.

Az OTP Bank, a Market Zrt., a Telenor, a dm Magyarország, a Wizz Air, a Budapest Eye, a Róbert Károly Magánkórház, és a Pappas Autó vállalta, hogy aktív részese lesz a Gyerekhang-programnak. Ezek a cégek az UNICEF-fel együttműködve olyan programokkal várják a gyerekeket – a kisiskolásoktól egészen a gimnazistákig -, amelyek révén interaktívan, a mindennapi folyamatokban ismerhetik meg, hogyan zajlik például egy építkezés, milyen munkát végeznek egy boltban vagy egy bankban, hogyan kell repülőgépet vezetni vagy épp hogyan működik egy ultrahang berendezés.

A helyszíneken pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a gyerekek kifejthessék véleményüket a látottakról és a korábban tapasztaltakról, illetve információhoz jussanak arról, hogy az élet adott területe hogyan változik éppen és mi várható az ő felnőttkorukra.

Az állami intézmények közül az Országos Mentőszolgálat, az Országos Rendőrfőkapitányság, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országház, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Néprajzi Múzeum csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az unicef Gyerekhang alkotópályázatán a 7-18 éves gyermekek két téma közül választhattak: „A világ, amelyben élünk”, illetve „Felnőttként ilyen világban szeretnék élni…”

Ez a pályázat a résztvevőktől rajzokat, kisfilmeket, fotókat és írásműveket várt, amelyek közül a legjobbakat majd nyomtatott és online újságok hasábjain láthatjuk viszont, valamint citylight felületeken a köztereken is. A pályázat eredményhirdetése és díjátadója november 20-án a Néprajzi Múzeumban lesz.

Számos ismert művész és médiaszemélyiség egy-egy napjába is bepillantást nyerhetnek majd a gyerekek, a TMC Managementnek köszönhetően. Együtt vívhatnak Imre Géza, világ- és Európa-bajnok párbajtőr vívóval, együtt játszhatnak a magyar vízilabda válogatottal. és a hétvégi labdarugó mérkőzéseken bevonulhatnak a játékosokkal.

A programban részt vesznek: Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg, UNICEF Gyerekbarát Települések is.

A kampány részeként a hétvégén a Lánchidat az Unicef kék színével világítják meg.

Forrás
Képek: unicef.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére