Jelenlegi hely

Szobatisztaság

A szobatisztaságra szoktatás sok szülő számára nehéz feladatnak tűnik, pedig rendszerint nem az. Azért, mert a szomszéd kislánya már másfél éves korában ráült a bilire, és az ön kisfia még kétéves korban is pelenkába pisil, nem kell kétségbeesni, mert az, hogy egy gyerek mikor lesz szobatiszta, nagyon változó.

Amikor közel a szobatisztaság

A kisgyerekek rendszerint jelzik ennek idejét, és ezeket a jelzéseket könnyű felismerni. Ez az időszak rendszerint a 18-24 hónapos korra esik, a kisfiúk általában kissé lustábbak, mint a kislányok. A jelzések között szerepelhet például, hogy bepisiléskor húzogatja a pelenkát, nadrágját, genitáliáihoz nyúlkál, hogy játék közben néhány pillanatra szemmel láthatóan másra koncentrál, vagy hogy érdeklődést mutat a bili iránt.

Mire figyeljünk a szobatisztaságra szoktatásnál?

  • A szoktatás elkezdéséhez szükség van arra, hogy a kisgyerek már bizonyos szellemi érettséget érjen el, például tudjon egyszerűbb utasításoknak engedelmeskedni, megértse a használt szavakat, képes legyen egyedül lehúzni a kisnadrágot, pelenkát, ráülni és felállni a biliről.
  • Nem szerencsés olyan időpontban elkezdeni a tréninget, amikor a szituáció a megszokottól eltérő, például nyaralás alatt, a kistestvér születésekor, költözéskor vagy a bölcsőde megkezdésekor.  Ilyen esetben szinte biztos a kudarc. Ha mód van rá, egyszerűbb a szoktatást nyáron, melegben megkezdeni, amikor a kisgyerek nyugodtan maradhat meztelenül, vagy csak egy kisnadrágban szaladgál.
  • A szoktatás általában több hónapot vesz igénybe, és gyakoriak a visszaesések is, ne legyünk türelmetlenek. Az, hogy bilit használunk, vagy a WC-re helyezhető ülőkét nem befolyásolja az eredményt, de utóbbi esetben jó, ha egy sámlit, széket helyezünk a WC mellé, hogy a kisgyerek egymaga is fel tudjon kapaszkodni oda.
  • A szoktatás megkezdése előtt már érdemes néhány olyan szóra megtanítani a kicsit, amivel a pisilésre kakilásra utalhatunk. Megkérhetjük, hogy szóljon vagy mutassa, ha nedves a pelenka, és arra is megtaníthatjuk, hogy hogyan kell ülni a bilin.
  • A szoktatás megkezdésekor mutassuk meg és mondjuk el a gyereknek, mit jelent a bili, a WC használata. Soha ne ültessük a bilire vagy WC-re akarata ellenére. Jó, ha tudjuk, hogy nagyobb folyadékmennyiség elfogyasztása után kb. 1 órával jelentkezik a vizelési inger, ilyenkor ültessük a bilire. Néhány percnél tovább ne hagyjuk üldögélni, de ez idő alatt maradjunk ott, beszélgessünk vele, meséljünk neki, és hagyjuk, hogy maga határozzon arról, hogy mikor áll fel. A biliztetést naponta többször, akár 1,5-2 óránként ismételjük meg.
  • Jó, ha a szoktatás alatt olyan nadrágot adunk rá, amelyet könnyű letolni, erre már sokszor saját maguk is képesek. Minden sikeres kísérlet után dicsérjük, jutalmazzuk meg, és soha ne büntessük, ne mutassunk elégedetlenséget, ha nem sikerül a dolog.
  • Csak a nappali szobatisztaság elérése után kíséreljük meg az éjszakát pelenka nélkül átvészelni. Az éjszakai szobatisztaság kialakítása többnyire tovább tart, és elhúzódhat akár 3-4 éves korig is.
  • A székelés, kakilás tényét még könnyebb felismerni. A kisgyerek arca ilyenkor kipirul, látszik, hogy nyom, esetleg nyög, vagy más hangot hallat. Miután a kakilás sokszor minden nap azonos időpontban történik, ebben az időpontban érdemes a kisgyereket a bilire ültetni. A székelési inger gyakran az étkezés után negyed-fél órával jelenik meg, ezért ez alkalmas időpont a szoktatásra. Ha van eredmény, mutassuk meg a gyereknek, öblítsük le a WC-ben és közben magyarázzuk el, mi történik. Ha pedig nem sikerül a dolog, és a széklet végül a pelenkába érkezik, akkor is tegyük ugyanezt, együtt a kicsivel.

 

Tisztálkodásra szoktatás

Nem árt, ha a szoktatás alatt megtanítjuk a gyereket arra is, hogy hogyan tisztálkodjon egyedül – popsi kitörlése, kislányoknál elölről hátra! – és a mindenkori kötelező kézmosásra is.
 

 

Kardos Gabriella
gyermekorvos

Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére