Nem, nem akarok az iskolakezdésről írni!

Szerencsére nem kell hívogatnom senkit segítségért, hogy ide vagy oda kerüljön be a gyerek, mert nincs ilyen ismerősömnek az ismerőse. Ja, és a volt férjemmel is egyeztetnem kell majd nemcsak azért mert közös szülői felügyeletet írtunk alá a bíróságon, hanem mert tényleg kíváncsi vagyok a véleményére.
Arról a pár emlékről viszont szívesen írok, ami megmaradt az általános iskolás időszakból, már csak azért is, mert mostanában szeretek megállni egy-egy pillanatra emlékezgetni, majd rácsodálkozni, te jó ég, az is én voltam!?

Emlékszem például arra, hogy Ildikó tanárnéni behozta a csontvázat biológia órára, vagy amikor elővettük a világtérképet földrajz órán, mert ez sem történt meg minden nap, vagy amikor iskola után a rajz szakos tanítónénivel bennmaradtunk alkotó szakkörön és a kemencében égettünk ki a magunk készítette ékszereket. Nemrégen a kislányom a kincsek között nagymamánál talált is egy ilyen medált. Jajj és az énekszakos tanító néni, aki nem sejtve mik azok, a hangfalakat betette az asztal alá és úgy rakta fel a Vivaldi lemezt!

Mivel falun éltünk, szüleimnek nem jelentett gondot az iskolaválasztás.Nem jelentett nekik gondot az sem hogy a tanítónénit akkor képezték át orosz szakosról angol szakosra, így csak egy-két leckével járt előttünk. Nem hiszem, hogy sok köze volt hozzá, mára felsőfokon beszélek angolul. Annak meg kimondottan örültek, hogy olyan jó kis kézilabda csapat gyűlt össze, amivel minden évben sikerült kijutnunk Olaszországba kézilabda bajnokságra. Azóta is sportolok rendszeresen. Annak meg én örülök mostanában, hogy jártam néptáncra. Sok dalocskát amit gyerekeimnek dúdolgatok, még ott tanultam.

Sajnos az első osztály olyan emléket is hagyott rám, aminek keresztjét magammal vittem minden későbbi oktatási intézményembe. Anyukám reggel 6-ra járt dolgozni így amikor elsős lettem apukám vitt az iskolába. Esténként mondta ő anyának, hogy ez a gyerek nem szeret iskolába járni, de ennyivel el is volt intézve, betudták annak, hogy még az elején vagyunk, majd megszokom. Én konkrétan rettegtem iskolába menni, féltem az egyik tanító nénitől, aki csúnya volt és kiabált. Nem velem, hanem a „rossz” gyerekekkel. Minden reggel sírtam és apukám vígasztaló meséivel ballagtam be lehajtott fejjel a kapun. Nem panaszkodtam én otthon, vártam, hogy megszokjam, ahogy anya mondta. Egyszer aztán anyukám műszakot cserélt és ő vitt isibe. Ekkor fogta fel, hogy nekem minden reggel egy rémálom belépni az iskola ajtaján.
Szerencsére nagyon gyorsan cselekedett és azonnal átíratott a másik osztályba, pedig faluhelyen ez nagy szám volt. Sajnos évekig fizikai hatásai is voltak ezeknek a félelemben élt hónapoknak.

Tudom, eljön az idő, amikor be kell adni a kislányom jelentkezési papírjait is, de nem rágódok már ezen, beíratom valamelyikbe, az egyikbe, vagyis pontosan abba amelyikhez valami miatt már évek óta húz a szívem. Ezek után nem csinálok mást, csak figyelek és ha kell, azonnal cselekszem.

Kata anyu