Jelenlegi hely

5+1 tipp, ha házon kívül kell szoptatnod

Amikor még szívünk alatt hordjuk magzatunkat, biztosak vagyunk abban, hogy a szoptatás simán fog menni. Elképzeljük, amint angyali mosollyal figyeljük a kisbabánkat, amint éppen megtölti a pocakját, és ehhez nem kell majd semmi más, csak előkapni a cicit és kész. Élesben már nem ilyen egyszerű a dolog!

Arról most nem is szólnék, hogy vannak babák, akik nem igazán tudják, hogyan kell helyesen „csatlakozni”, mások cumizavarral küzdenek, egyesek a legkisebb neszre is megijednek és sírva fakadnak, és olyan baba is van, aki annyira mohó, hogy több levegőt nyel, mint tejet, azt is fuldokló köhögés kíséretében, de úgy, hogy még az orrán is a tej folyik vissza.

Tegyük fel, hogy a technikai problémákon már sikeresen túljutottatok. Szeretnél végre kimozdulni, de gúzsba köt, hogy 2-3 óra múlva legkésőbb, azon belül pedig ki tudja mikor, meg kell szoptatnod a kisbabádat. Az első pár alkalommal ez is döcögősen megy majd, de hidd el, hamar te is pont olyan rutinosan fogsz házon kívül szoptatni, mint a flashmobos anyukák a múltkor a Mekiben! Pár tipp:

1. Tervezés, tervezés, tervezés!

Próbálj úgy időzíteni, hogy szoptatás-büfi után azonnal tudjatok öltözni és indulni. Tervezd meg az útvonalat, hogy hová fogtok menni, úgy, hogy mindig legyen max. 5 percnyi távolságra olyan hely, ahol meg tudod szoptatni a babádat, vagy ki tudod cserélni a pelenkáját. Szempontok: le lehessen ülni, legyen csendes, félreeső, árnyékos.

 

2. Csak nyugalom!

Ha nincs a közelben baba-mama szoba vagy más alkalmas hely, telepedj le az első padra, és tedd, amit tenned kell. Ne feltűnősködj, mosolyogj, de ne lesd a járókelőket – figyelj inkább a babádra! Sokkal kevesebb ember figyelmét kelted fel így, mint hogyha egy ordító gyerekkel rohannál végig a fél városon.


3. Öltözz anyuka módra!

Ahhoz, hogy a nyíltszíni szoptatás simán menjen, okosan kell öltözködni! Nyáron nem gond: fel- vagy épp lehúzod kicsit a pólódat és kész, de hűvösebb időben? Fontos, hogy a felsőd elöl cipzáros, gombos legyen, hogy szét tudd nyitni. Jó, ha van nálad egy vékonyabb sál, amivel eltakarhatod a vizslató szemek és a hideg elől a szabadon maradó részeket, illetve ráterítheted a babára is. A melltartók közül ajánlom a sportos, merevítő és kosár nélküli fazonokat: könnyen és gyorsan előveheted és visszateheted a melledet anélkül, hogy kapcsokkal kellene félkézzel bíbelődni. Csökkentsd a minimálisra a „villantás” lehetőségét!

 

4. Technikai részletek...

Soha, semmilyen körülmények között ne hagyd el a házat textilpelenka nélkül! A tej csepeg, a baba izzad, bukik… Tehát: textilpelus kell. Nem árt, ha gondolsz a másik melledre is: sok nőnek, amikor az egyikből szoptat, a másikból folyik a tej. Pillanatok alatt kistányérnyi foltot hagy! ;)

 

5. Szoptatás? Természetesen!

Gondolj arra, hogy a világ legtermészetesebb dolgainak egyikét végzed. Nem csinálsz semmi rosszat vagy illetlent: mindenkinek jogában áll enni, sőt, Magyarországon már évekkel ezelőtt eltörölték a közszeméremsértés fogalmát is! Ha valaki nemtetszését nyilvánítja ki, kedvesen kérd meg, hogy forduljon el. Persze fejben megfogalmazhatsz csípősebb válaszokat is!

 

+1. Haladóknak

Ha veletek tart a nagytesó, legyen a táskádban egy kis keksz, gyümölcs, apró játék, könyv, amivel őt is le tudod kötni. Jobb cipelni még két bogyóbabócát, mint 40 másodpercenként felugrani szoptatás közben, mert épp az autók felé rohan a nagyobb…

Ne feledd, hogy ez az időszak legfeljebb néhány évig tart. Élvezd ki, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi visszatartson: szoptass szabadon!

 

Szerző: Sz. Szabina - Zalaimami
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Ugrás az oldal tetejére