Jelenlegi hely

Virágzik a nárciszmező – Nárcisznap Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 26-án Babócsán.

Idén is megtartják a Nárcisznapot. A szervező Babocsáért Egyesület adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 27. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. Délelőtt 11 órakor lesz az ünnepélyes kivonulás a Basa-kertbe, majd a népszerű egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, ingyenes légvár, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, pogácsasütő verseny, és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal – tömegesen április végén, május elején – csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

A nárciszokon kívül érdekes kultúrtörténeti emlékek is vannak a területen. A Basa-kert az egykori Árpád-kori település, később a középkori mezőváros, végül a török település 1980-as években feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Itt volt Somogy vármegye legnagyobb alapterületű földvára. Az egykori épületek közül csak a gótikus Szent Egyed-plébániatemplom kb. 1,5 m magasságú falazata látható, valamint egy fürdő maradványai.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére