Jelenlegi hely

A téli madáretetés 5 alapszabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet. Ahhoz azonban, hogy segítsünk, és ne okozzunk bajt, fontos, hogy néhány egyszerű szabályt betartsunk. Lássuk, melyek ezek!


Vörösbegy

1. Ne etessük a madarakat a madáretetési időszakon kívül!

A téli madáretetési időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Az etetőre látogató madarakat, az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig lássuk el élelemmel. Nagyon fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozza!

2. Csak a megfelelő eleséggel etessünk!

A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt, a legtöbb kistestű madár nagyon kedveli a különböző magvakat. Vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak.

Az etetőre látogató madarak szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen.

A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban, a fák, bokrok magasabb ágaira lógassuk. A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét a cserjék ágaira is szúrhatjuk.

Most, hogy végig vettünk, milyen élelmet adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mi az, amivel tilos őket etetni. Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és ez könnyen a pusztulásukhoz vezethet. A romlott, penészes vagy sózott eleségek szintén alkalmatlanok a madarak etetésére.

3. Tartsuk tisztán az etetőt!

madáretetés során nem feledkezhetünk el az etető rendszeres takarításáról sem. A felhalmozódó maghéjak miatt, gyakran úgy tűnik, hogy még elegendő eleség van az etetőben, ez azonban többnyire nem így van. Ellenőrizzük rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!


Kék cinege

4. Ha tehetjük, alkalmazzunk többféle etetőtípust!

A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak. Többféle etetőtípus létezik, ezek közül a legegyszerűbb a talajetető, mely többnyire a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk a madáreleséget.

Ha a tálcás etető kihelyezése mellett döntünk, akkor sem kell jelentős költségekkel számolnunk, megfelel erre a célra egy sekély faláda, vagy műanyag virágalátét is. Fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről, oly módon, hogy néhány mm átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára.

Az ablak és ablakpárkány etetők jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Fontos, hogy megfelelően rögzítsük ezeket az etetőket! Kerttulajdonosként gondolkodhatunk dúcetető kihelyezésében is, ennek az etető típusnak hatalmas előnye, hogy nagymennyiségű eleséggel is feltölthetjük.

Népszerű etetőtípus a függő etető, melyből rengeteg változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük őket. Az interneten számos kreatív megoldást találunk, a legegyszerűbb etetőkhöz elég egy PET palack is.

5. Ne feledkezzünk el a madarak itatásáról!

A madarak számára egész évben fontos, hogy tudjanak inni és időnként megmártózni a vízben. Sok esetben a kihelyezett víz nagyobb vonzerőt jelent számukra, mint a madáreleség! Az itatás elkezdése, az etetésnél is egyszerűbb, mivel lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel.

A madáritatóhoz nincs szükség másra, mint egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátétre, amit feltöltünk langyos vízzel. A jég eltávolításán, és az itató újra töltésén kívül más teendőnk nincs vele. Az itatót olyan helyre tegyük, ahol a madarak belátják a környezetüket és a közelben található cserjéken meg tudnak szárítkozni.

Bízunk benne, hogy sikerült hasznos tanácsokat adunk a téli madáretetéshez, részletesebb útmutatónk a thinker.hu weboldalon olvasható.


Őszapó

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére