Jelenlegi hely

Szilárd sampon – ingyenes termékteszt

Bár nem új találmány, most újra egyre több szilárd sampon található az üzletek polcain és a webáruházakban. A gyártók és a kereskedők igyekeznek meggyőzni a fogyasztókat, hogy a klasszikus folyékony samponokhoz képest a szilárd samponokat előnyben részesíteni gazdaságosabb és környezetbarátabb döntés. 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi együttműködésben most tesztelt néhányat, hogy kiderüljön, valóban általánosságban érvényesek-e ezek az állítások. A teszt eredményeit ingyenesen elérhetővé tették az érdeklődők számára.

Összesen 11 szilárd samponról találhatunk részletes információkat a terméktesztben a következő márkáktól: Yves Rocher, Lamazuna, L’Occitane, Nature Box, Love Beauty and Planet, Lush, Garnier, Foamie, Klorane, N.A.E. és Corine de Farme. A szilárd samponok környezetbarát alternatívái a folyékony samponoknak. Összetételük hasonló a folyékony samponhoz, amelyből azonban a vizet eltávolították. Különböző tenzidekből, olajokból, parfümökből és színezékekből állnak. Ugyanúgy habzanak, mint folyékony rokonaik. Használatukkal rengeteg műanyag csomagolóanyagot nem kell megvásárolnunk, hiszen ezeket papírba csomagolják. Utazáshoz is praktikus, tuti nem fog véletlenül kiömleni a ruháinkra.

Fontos, hogy a szilárd sampon nem összekeverendő a samponszappannal, vagy hajszappannal. Ez utóbbiak ahogy a szappanok általában, lúgos kémhatásúak. A fejbőr alapvetően enyhén savas kémhatású, ezért a szappanos hajmosás után ecetes vagy citromsavas öblítést ajánlott végezni a fejbőr savas kémhatásának visszaállítására. A szilárd samponok esetében erre nincs szükség.

A tesztelés során legnagyobb súllyal a hajápolási szempontokat vették figyelembe. Ezt 22 önkéntes tesztelte három héten keresztül. Ők véleményezték, hogy a termék mennyire esik kézre, habzik-e, mennyire gyorsan fogy, könnyen öblíthető-e, kellőképpen tisztának érzik-e hajmosást követően a hajukat, fejbőrüket, illetve tapasztaltak-e bármilyen bőrreakciót a hajmosás során vagy után. Végül összességében arról is nyilatkoztak, hogy tapasztalataik alapján megvennék-e a sampont.

Ami még fontos és az összpontszámba nagyobb súllyal számított be, hogy mennyire kiadósak a tesztelt szilárd samponok. Hiszen arról is szólnak a termékekhez kapcsolódó marketing üzenetek, hogy gazdaságosabb megoldás ilyet használni. Ezen túl még a környezetre gyakorolt hatást és a kozmetikumok és kozmetikai csomagolások címkézésre vonatkozó előírásoknak való megfelelést is vizsgálták. De ezeket kisebb súllyal, 10-10%-ban számítottak bele a végső értékelésbe.

Illetve, végezetül az összetevőket is megnézték, bár ezek nem számítottak bele az értékelésbe. Viszont hasznos plusz információként szolgálhat, ha esetleg tudjuk magunkról, hogy érzékenyek vagyunk bizonyos összetevőkre. Például a Lush Jason And The Argan Oil a teszt során kiválóan szerepelt, viszont tartalmaz nátrium-lauril-szulfátot. Ez egy nagyon hatékony felületaktív anyag, amelyet a zsíros szennyeződések eltávolítására használnak. A felnőttek számára általában ártalmatlan, s a teszt során sem okozott bőrirritációt az önkénteseknek. Viszont a gyerekeknek és a bőrproblémákkal küzdőknek kerülni kell ezt az összetevőt.  Az allergéneket is vizsgálták, így arról is pontosan tudunk tájékozódni a tesztből, hogy tartalmaz-e ilyesmit a kiszemelt termék.

Összességében elmondható, hogy csomagolás tekintetében biztosan valóban környezetbarátabbnak tekinthetőek a szilárd samponok a folyékony, műanyag flakonokba csomagolt samponokoz képest. Gazdaságosság tekintetében viszont már érdemes óvatosabbnak lenni. Van, amelyik igen jól tud fogyni, s nem olcsó az utánpótlás. Ráadásul becsapós lehet, hogy minden termék kiszerelése más, ezért nem elég csak az árat figyelnünk. A terméktesztben minden termékre kiszámolták a 100g-ra vonatkozó egységárat, így ilyen szempontból is könnyebb az összehasonlítás, s végül a döntés. Ráadásul a Tudatos Vásárlók Egyesületének megújult termékteszt oldalán most könnyedén össze is tudjuk hasonlítani a leginkább szimpatikus termékeket néhány gombnyomással.

A teljes teszt ingyenesen megtekinthető ITT

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére