Jelenlegi hely

Szervezhetik az iskolák a ballagást, elő az öltönyökkel, magassarkúkkal!

Az iskolák felmentést kapnak a rendezvényszervezés tilalma alól, azaz megtarthatóak a ballagások május 25-e után.

Ballag már a vén diák 2021 tavaszán

Az Orbán Viktor által aláírt, 2021. május 18-tól keddtől hatályos rendelet szerint idén szervezhetnek ballagásokat az iskolák, az épületükön kívüli területeken, május 25-e után. A ballagáson a meghívottak életkortól, a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek. Annyi a megkötés, hogy ők az iskola zárt részeiben nem tartózkodhatnak.

A rendelet szerint az iskola igazgatója dönt a ballagáson érvényes magatartási szabályokról, a belépés rendjéről, arról, hogy egy ballagó hány embert hívhat meg a szabadtéri ünnepségre.

A meghívottak, valamint a ballagási rendezvény résztvevői számára kötelező a maszkviselés.

Ez alól kivétel:

- a hatodik életévét be nem töltött kiskorú,

- az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő,

- a ballagó és a ballagáson fellépő.

Jó hír az érettségizőknek: szóbeli vizsgát tehet, aki önhibáján kívül nem tudott részt venni az írásbelin.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a középiskola utolsó évfolyamát az idei tanévben befejezőnek szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgán vagy a gyakorlati vizsgán neki fel nem róható okból távol maradt.

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban?

A módosítás szerint az intézmény igazgatójánál kell kérelmeznie a végzős diáknak, hogy engedélyezze számára a szóbeli pótlóvizsgát. Fontos, hogy ehhez legkésőbb május 28-án 16 óráig elektronikus úton el kell küldeni a fel nem róható ok igazolására szolgáló dokumentumokat. (A határidő jogvesztő.)

Az igazgató döntéséről legkésőbb június 1-jéig elektronikus úton értesíti a vizsgázót, valamint – ha emelt szintű szóbeli vizsgát engedélyezett – a vizsga megszervezéséért felelős kormányhivatalt. A módosítás érinti a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet is, mert „a szóbeli vizsga eredményéből érettségi pont számítható”.

ADL - Debrecenimami

Forrás: 24. hu; Magyar Közlöny; Fotó: Pexels / Zhou Kang

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére