Jelenlegi hely

Szerelem a korona idején – Vigyázzunk a párkapcsolatunkra!

A járvány a házasságokat is veszélyezteti, mert az összezártság, a sok együttlét feszültséget okozhat. Egy kapcsolaterősítő élő esemény minden este segít a pároknak. Vigyázzunk egymásra!

Vajon a kapcsolatokra hogyan hat mindaz, ami ma az emberiséggel történik?

„Évek óta tapasztalom, hogy az év során két nagy csúcspont van, amikor a szokásosnál sokkal többen jelentkeznek párterápiára: A karácsony és a nyaralás. Ezekben az időszakokban ugyanis a párok az átlagosnál több időt töltenek együtt egymással és mindazok a feszültségek, amelyeket év közben a szőnyeg alá söpörnek, felszínre törnek, közéjük állnak és elkezdik szétfeszíteni a kapcsolatot” – írja Dr. Mihalec Gábor, pár- és családterapeuta.

A járványhelyzet miatti összezártság lehet, hogy hasonló hatást fog kiváltani a házasságokban.

Kínában az elmúlt napokban enyhítettek az eddigi szigorú karanténszabályokon és ennek eredményeként az emberek tömegesen kezdik benyújtani a válási keresetet. Sok városban már maximálták a napi kérelmek számát, mert az igények meghaladták a hivatal kapacitását. A jelenségről olyan hírügynökségek számoltak be, mint a BBC, CNN, Daily Mail, vagy a Business Insider.

A túl sok együttlétnek tehát reális veszélye van. A párterapeuta szerint a következő napokban, hetekben – vagy talán hónapokban – valószínűleg itthon is sokan össze lesznek zárva egymással. 

„A gyerekek nem mennek iskolába, sok munkahely lehetővé teszi a home office-ban való munkavégzést, így könnyen kialakulhat ugyanaz a helyzet mint nyaraláskor, vagy a családi karácsony során. Mivel alapból van egy negatív alaphangulat a levegőben a fertőzésveszély miatt, sokan könnyen kihegyeződnek a negatívumokra, a hibákra, a zavaró tulajdonságokra, a feszültség pedig csak nő.”

Pár perc

Mihalec Gábor szeretne segítséget nyújtani ebben a helyzetben a következő hetekben. Minden este 21 órakor (amikor a gyerekek már ágyban vannak és a szülők egymásra tudnak figyelni) egy rövid Facebook élő bejelentkezéssel szolgál a pároknak, akik sok időt töltenek együtt és szükségük van arra, hogy a gondolataik a megfelelő irányba hangolódjanak.

Ezek az esti „találkozások” három részből állnak. Az első 10 percben felvezet egy fontos párkapcsolati témát gyakorlati javaslatokkal, utána felolvas egy szerelmet erősítő történetet, majd a harmadik részben válaszol a résztvevők által feltett kérdésekre.

Az élő bejelentkezések ITT  érhetők el. A videók utólag is megtekinthetők.

„Vigyázzunk egymásra ebben a nehéz időben! Fókuszáljunk tudatosan arra, ami összeköt bennünket, és ne arra, ami elválaszt! Tartogassuk a legszebb szavainkat egymás számára!” – üzeni a párterapeuta.

Ne csak az életeket mentsük, hanem a házasságokat is! Nagy szükség lesz a jól működő családokra a válság után!

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére