Jelenlegi hely

Sokaknak elérhetővé válik a nagycsaládos autó

Mintegy kétszázezer érdekelt család tud – havi néhány tízezer forintos kiadással – nagyobb autót vásárolni a kedvező banki konstrukcióknak és az állami támogatásnak köszönhetően. A járműkínálat széles az igények kielégítéséhez, nem csoda, hogy az autókereskedők is fantáziát látnak a programban.

Július 1-től él a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, aminek keretében akár 2,5 millió forintos állami támogatást is kaphatnak a három- vagy több gyermeket nevelők az újautó-beszerzéshez. Piaci szakértők szerint a konstrukció évente úgy 5 ezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. Szinte minden Magyarországon jelen lévő márka árul olyan típust, ami szóba jöhet, a legolcsóbb járművek 3,5 millióba, a legdrágábbak akár tízszer ennyibe kerülnek. A nagycsaládosok nemcsak a belépő szintű autókból válogathatnak, a támogatás révén lehetőségük van magasabb kategóriájú kocsik
beszerzésére is. Amennyiben persze rendelkezésükre áll a saját rész, amely több millió forint összegű tőkét jelent.

A nagycsaládosoknak érdemes megfontolnia, hogy a saját megtakarítás mellett az önerőhöz szükséges összeg előteremthető egy egyszeri hitelfelvétellel, mondja Fodor Tamás. Elsősorban azért jöhet szóba ez a megoldás, mert a személyi kölcsönök kamata rég nem látott mélységben van. Mivel a törlesztőrészlet fixálható, a költségek megugrásától sem kell tartani, így az egyszeri kiadás előre tervezhető és évekre elosztható, magyarázza a Sberbank lakossági üzletág igazgatója.

Mennyi az annyi?

Noha a jegybank adatai alapján átlagosan 1,6 millió forint személyi kölcsönt igényelnek az ügyfelek, az említett autóvásárlási cél miatt a kalkulációnkban magasabb összeggel számoltunk. Amennyiben egy alsó-középkategóriás, 6 millió forint értékű gépjárművet néz ki magának egy másfélmillió forint önerővel rendelkező család, akkor a megvárásláshoz felvett 2 millió forint összegű kölcsön visszafizetéséhez 5 évvel kalkulálva havi szinten kb. 40 ezer forintos törlesztőösszeget kell kigazdálkodniuk. A statisztikai hivatal adatai szerint egyébként átlag 350 ezer forint nettó összegből gazdálkodik egy ötfős család.

Fodor Tamás véleménye szerint a gépjárművásárlás az egyik legnépszerűbb cél, amire kölcsönt vesznek fel az ügyfelek. Hasonlóképpen elterjedt a lakásfelújításra igényelt hitel, illetve tavasszal megemelkedik azok száma is, akiknek a Sberbank egy-egy nagyobb családi esemény finanszírozása, például ballagás, vagy egy esküvő költségei miatt folyósít kölcsönt.

Mit kell tudni a programról?

Idén július 1-től 2022 végéig 2,5 millió forintos – de legfeljebb a vételár felét érő – támogatást kaphat legalább hétszemélyes újautó vásárlásához a három- vagy többgyermekes család. Az összeget az autókereskedő az államtól kapja, az érintetteknek csak a fennmaradó részt kell kifizetniük. A kondíció vonatkozik lízingre is. A megvásárolt gépjárművet három évig nem lehet eladni. Felső értékhatár nincs, jelenleg kb. 60-70 gépjárműtípus vásárolható meg ebben a kategóriában itthon.


Forrás: LOUNGE Communication

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére