Jelenlegi hely

Iskolák jelentkezését várja a Dirty Slippers - Alkohol-, drog-és méhnyakrák elleni prevenció

Szeretnéd, hogy a Te sulidba is ellátogasson a Dirty Slippers? Jelentkezzetek a Suliturné programukra!

Suliturné címmel indult útjára a Dirty Slippers zenekar prevenciós programja 2011 őszén. Azóta az országban számos településre eljutottak már a fiúk, valamint ellátogattak a Felvidékre, a Vajdaságba és Erdélybe is.



 

A kezdeményezés a 12-24 éves korosztályt célozza meg.

Egy ingyenes programról van szó, melyre iskolák jelentkezését várják. A foglalkozások két részből tevődnek össze: elsőként koncerten vehetnek részt a diákok, azt követően pedig a Dirty Slippers zenekar tagjai beszélnek az alkohol, a drog és a méhnyakrák kockázatairól, valamint az egészségtelen életmód veszélyeiről.

A programnak az a célja, hogy a fiatalok testközelből, közvetlen módon halljanak ezekről a problémákról és következményeikről.
Mivel fiatalok beszélnek fiataloknak, ezért a kommunikáció is feltételezhetően gördülékenyebb lehet közöttük azzal a töblettel, hogy a zenekar tagjait egészségügyi dolgozók készítették fel, így hitelesen tudnak válaszolni a kérdésekre.

A gyulai zenekar 2009-ben készítette el az Élned kell! című kampánydalt a méhnyakrák elleni küzdelem reklámaként. A program egy továbblépés, amely keretében lehetőség van arra, hogy még közvetlenebb módon adják át a tudnivalókat.

Az iskolák a www.dirtyslippers.hu weboldalon feltüntetett elérhetőségen jelentkezhetnek.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére