Jelenlegi hely

Hány éves kortól fogyózzon a gyerek?

Magyarországon minden ötödik gyerek elhízott, különösen a 6-8 éves korosztályt érinti a probléma. Az viszont kérdéses, hogy milyen korban kell vagy lehet fogyókúra fogni a túlsúlyos, esetleg elhízott kicsiket. Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa elmondja, milyen jelekre figyeljünk, és mikor kérjük ki szakember véleményét.

Túlsúly vagy babaháj?

Amíg egy baba anyatejet, vagy annak pótlására tápszereket kap, nem beszélhetünk elhízásról, ha mégis súlytöbblet jelentkezik, annak valamilyen genetikai betegség áll a hátterében – hangsúlyozza Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa. Az elhízás akkor alakulhat ki, amikor az anyatej és a tápszerek helyett a gyermek áttér a felnőttek által fogyasztott ételekre. Ez jellemzően az egy és két éves kor közötti időszakra tehető, de a második életévet követően szinte minden gyermek a család által fogyasztott ételeket eszi. Születéstől kezdve a BMI érték alakulását táblázatok alapján követhetjük, hogy az adott kor és nem szerint milyen referencia értéknek kell a gyermek hossz- és súlynövekedésének megfelelnie. Az ettől való eltérés százalékban fejezhető ki, ami alapján megállapítható, hogy akár súlyban, akár magasságban milyen mértékű az eltérés az átlaghoz képest.
Érdemes rendszeresen kiszámolni a BMI értéket, mert ha ez az érték 75% fölé emelkedik, a gyermek már a veszélyeztetett kategóriába tartozik. 90% fölötti érték esetében túlsúlyról beszélünk, 97% fölött pedig már az elhízott kategóriába soroljuk be a gyerekeket.

A cukor tehet mindenről?

A mozgásszegény életmód legalább olyan káros, mint a túlzott cukorfogyasztás. Az elhízásért ugyanúgy felelőssé tehető a sok mesenézés, a számítógépes játékok és a helytelen táplálkozás is. A helytelen táplálkozás sok esetben az időhiány miatt alakul ki. Különösen akkor, ha nincs idő az
otthoni főzésre, az elfogyasztott ételek alapanyagának válogatására, így előtérbe kerülnek a gyors éttermek vagy a készételek. Tovább fokozza a bajt, ha ezek mellett megjelennek az étrendben a cukros italok, az édességek és a különféle nassolnivalók.
A cukrokkal nemcsak az a baj, hogy többet fogyasztunk belőlük, mint amit naponta lemozognánk. Mivel gyorsan felszívódnak, a szervezet is gyorsan reagál rájuk. Az inzulinreakciót követően gyorsan leesik a vércukorszint – és hiába csak a normális színtere tér vissza – ez az esés az agyban éhségérzetet vált ki, így ismét evésre sarkall.


A példa a minden?

A szülők azzal követik el a legnagyobb hibát, ha nem mutatnak jó példát. Ha ők maguk is egészségesen étkeznek, beemelik a mindennapokba a közös főzés és étkezés élményét, megelőzhetik a bajt. Fontos, hogy a szülő, a család feltárja azokat az okokat, szokásokat, amelyek a túlsúlyhoz, elhízáshoz vezettek. Első lépésként el kell vonni a gyermek figyelmét a túlzott evésről, végig kell gondolni, hogy milyen ételek, italok nem szolgálják a gyermek egészséges fejlődését. Ami nincs otthon, azt nem tudja a gyerek kivenni a hűtőből vagy levenni a polcról – erre már bevásárláskor is gondolhatunk.
Somogyi Krisztina kiemelte, hogy szánjunk időt a változás előkészítésére. Ne kényszerítsünk, legyünk türelmesek. Egyszerre csak egy dolgot változtassunk meg, vagy vezessünk be. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a gyermekek esetében maga a fogyókúra nem úgy történik mint felnőttkorban, hiszen fejlődésben lévő szervezetről van szó. A fő cél a súlygyarapodás megállítása, amellett, hogy a gyermek magassága folyamatosan nőjön.

Tippek, trükkök, praktikák a szakembertől

- Tűzzünk ki személyre szabott célokat! Legyen szó egy kisebb méretű, vágyott ruháról, vagy a könnyebb mozgásról.
- Használjunk applikációkat! A gyerekek könnyen tanulnak, ráadásul az applikációk világában szívesen és ügyesen kiigazodnak. Könnyedén használnak kalóriaszámoló programokat.
- A személyre szabott mintaétrend kialakításához forduljunk dietetikushoz! A személyes konzultáció során megismerhetőek a gyermek kedvenc ételei és szokásai, amelyek hozzájárulnak az ideális lista elkészítéséhez.
- Találjunk gyermekünknek hobbit, olyan játékot, amit szívesen játszik, amiben örömét leli, így ez elvonja a figyelmét arról, hogy éppen éhes.
- A TV elé csak akkor üljünk le, ha már befejeztük az étkezést. Hiszen ilyenkor az agyunk nem emlékszik, mennyit ettünk, így nem fogja tudni időben jelezni azt sem, hogy már régen jóllaktunk.



Forrás: avantgarde.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére