Jelenlegi hely

Csaknem egymillióan fognak sportolni a Kihívás Napján

Czene Attila szerint 800-900 ezren fognak aktívan részt venni jövő szerdán a Kihívás Napján, amelynek célja a mozgás és a sport népszerűsítése.

A főszervező Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idehaza 25 éves múltra visszatekintő, országos méretű rendezvényen bő két étvized alatt eddig több mint 1600 település lakóit mozgatták meg.

"Idén 122 település és 122 oktatási intézmény, valamint a tűzoltó-parancsnokságok is beneveztek a versenybe, ennél azonban lényegesen többen sportolnak majd a nap folyamán legalább egy negyedórát, hiszen rengetegen versenyen kívül vesznek részt a programokon" - jelentette ki Czene Attila, aki úgy fogalmazott, hogy a Kihívás Napja így Magyarország legnagyobb szabadidősport-eseménye.

Az MSZSZ elnöke hozzátette: az egész országra kiterjedő rendezvényekkel azt szeretnék elérni, hogy minél többen minél rendszeresebben mozogjanak, sportoljanak az év több napján is, s emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) heti 5x30 perces mozgást ajánl az egészség megőrzéséhez.
A Coca-Cola Testébresztő Programmal az üdítőital-gyártó cég három éve csatlakozott támogatóként a Challenge Day-hez. Pellion Ágnes kommunikációs igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén 10 éves program keretében 570 sportprogramjukkal összesen 3,3 millió embert sikerült megmozgatniuk.

Kádár-Papp Nórát, a Coca-Cola Testébresztő díj tavalyi abszolút győztesét idén a program egyik nagykövetének választották. A 36 éves, háromgyermekes anyuka a sajtótájékoztatón elsősorban a kismamákat ösztönözte több mozgásra, illetve a sportoláshoz való visszatérésre, mivel az testileg és lelkileg is jobb állapotba hozza őket.
A program másik nagykövete Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki azt hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül a nagy költségekkel járó sportágakat kell választani.

"Nem is gondolnánk, hogy a lakókörnyezetünkben is találhatunk olyan, könnyen elérhető mozgásformákat, amelyek jót tesznek az egészségünknek, a legjobb hatást pedig akkor érhetjük el, ha a természetben sportolunk" - fogalmazott Kiss Gergely.
A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük város a sportosabb. A verseny eldöntéséhez éjféltől este 9 óráig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül.

 

forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére