Jelenlegi hely

Az idei debreceni virágkarnevál újdonságai

A virággal díszített hatalmas kocsik, színpompás táncosok hagyományos felvonulása mellett a város minden évben új programokkal is szeretné elvarázsolni a karneváli látogatókat.

Az idei évben augusztus 15–20-a közötti karneváli héten a közösségben rejlő erő, összetartás és kreativitás kapott nagy hangsúlyt.

A cél, hogy minden generáció megtalálja a számára legizgalmasabb élményeket – a kisebbektől az idősebbekig.

Közösségi virágkocsi-díszítésre várnak mindenkit augusztus 15–19-e között a Dósa Nádor téren. Idén nemcsak a szakavatott díszítők, de bárki csatlakozhat Debrecen közösségi virágkocsijának megalkotásához.

Így díszítenek a profik

Természetesen Ludas Matyiról és az ő libája inspirálta Galiba Gyermekfesztivál sem maradhat el. Idén két helyszínen, a megszokott Vidámparki élmények mellett a Régi Városháza udvara is megtelik gyerekprogramokkal.

Karneváli pillanat 2024-ből az Állatkertből

Ráadásul újra lesz Galiba Gyermekkarnevál is augusztus 19-én, a nagy karneváli felvonulás előfutáraként. Útvonala: Dósa Nádor utca → Rózsa utca → Piac utca → Nagytemplom → Emlékkert. Ingyenesen a Rózsa utcai és Kossuth téri tribünökről tekinthető meg.

A kicsik saját díszítésű virágkocsikkal vonulnak fel a belvárosban 17:00-tól, a programot 19:00-kor gyerekkoncert zárja az Emlékkertben. Még óvodás gyermekeimmel évekkel ezelőtt mi is gurítottuk a Táncsics ovi gazdagon díszített kiskocsiját, különleges élmény volt az sok kis tündérfiú és kislány, ugrabugráló kisgyerek, hatalmas érdeklődés kísérte őket

Az éjszakai biciklis felvonulás, a Night Ride is új helyről rajtol, idén a Nagytemplom előtt kell majd gyülekezni és az útvonal is új lesz.

Forrás

Aki szeretne részt venni, ne felejtse el feldíszíteni a bringáját, és jöhetne rá a karácsonyi égősorok is!

Debrecenben szeretnek az emberek tánccal ünnepelni, de legalábbis a nagyhírű tánccsoportok különleges produkcióit megnézni. A Táncol a város programsorozat idén 7 helyszínen, 42 tánccsoporttal szórakoztat augusztus 15–20. között. Lesz magyar néptánc, mazsorettek, pindurkák és vérprofik, kortárs és nemzetközi stílusú előadások.

A Karneváli Fieszta este 7 órától éjfélig fényekkel, meglepetésekkel, forró zenékkel, táncpárbajjal gazdag showműsorral szórakoztatja majd  augusztus 20-án a Stadionnál, az Északi rendezvénytéren a nézőket.

Idén is lesz Éjszakai felvonulás, és persze hogy újdonság is: a Kölcsey Központnál felállított új lelátóról még többen tudják majd megnézni a menetet.

Jegyvásárlás ITT.

Az összes program, részletes napi bontásban is folyamatosan kerül fel az oldalunkra, ITT tudsz nézelődni.

Még nem jártál Debrecenben?

Persze hogy segítünk! Cikkünkben megtalálsz mindent, ami egy családos városnézés esetén felmerülhet.

      Fontos: A Debreceni Virágkarnevál felvonulásai INGYENESEN is megtekinthetőek, a menetet bárki megnézheti a kordonon kívülről, a felvonulás útvonalán. A lelátókra jegyvásárlás szükséges.

Azt vedd figyelembe, hogy a Karnevál napján, és az azt megelőző órákban folyamatos útlezárások biztosítják a menetet, így nem a megszokott módon lehet majd tömegközlekedni, parkolni.

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére