Jelenlegi hely

Adni öröm. Főleg ilyen programok mellett!

A Camponában is leadhatjuk a rászorulóknak szánt, cipősdobozba rejtett ajándékainkat. Aki az adventi időszakban él ezzel a lehetőséggel, az családi programokon is részt vehet a budatétényi bevásárlóközpontban.

A decemberi adventi hétvégéken várják azokat a családokat, amelyek szeretnének egy közös pillanatot megörökíteni naptár formájában.

Sőt, a karácsonyi fotósarok előtt a gyerekek egyedi megjelenést is kérhetnek az arcfestőknél. December 3-4-én karácsonyi képeslap készítés is lesz a programban. A következő hétvégén ünnepi dekorációt készíthetnek majd az érdeklődők, 17-én és 18-án pedig mézeskalácsot sütnek majd a segítőkkel a vállalkozó szelleműek. Így az bronz, ezüst és aranyhétvégékről is különleges karácsonyi relikviákkal térhetünk majd haza.

A bőséges programkínálaton túl is sok lehetőség adott arra, hogy a család minden tagja találjon magának elfoglaltságot, ugyanis a bevásárlóközpont nyári megújulása óta a látogatók már a belső játszóteret, a relax zónákat és az Insta fotósarkot is használhatják. Vagyis nemcsak a karácsonyi bevásárlás miatt érdemes felkeresni a Camponát az adventi időszakban, hanem azért is, hogy élményekkel gazdagodjunk és közben segítsük azokat, akiknek szerényebb körülmények között készülődnek az ünnepekre.

A Cipősdoboz alapítvány  november 25. és december 18. között várja adományainkat a Camponában az alábbiak szerint:

A decemberi adventi hétvégéken az emeleti ételudvaron a hoszteszeknél adhatjuk le a dobozunkat (szombaton 12.00 – 20.00 óra között, vasárnap 11.00 – 19.00 óra között), míg minden egyéb alkalommal a földszinti információs pultnál (hétfőtől szombatig 10.00 és 20.00 óra között, vasárnap 10.00 és 19.00 óra között).

Az ünnepi programokkal és ajándékozással kapcsolatos minden fontos részlet elérhető a Campona weboldalán, ahol inspirációkat is találunk a dobozunk megtöltéséhez.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére