Jelenlegi hely

Vesztélytelen fürdőzés – 25 hasznos tanács

A legtöbb vízbefúlásos baleset a nyári vakáció alatt történik a szabad vizeken és a strandokon. Jó ha tudjuk ezeket az óvintézkedéseket a vízi balesetek megelőzésére. A legfontosabb: a gyereket ne hagyjunk felügyelet nélkül a vízben vagy vízparton!

Néhány jó tanács a biztonságos fürdőzéshez

  • Kerüljük a bányatavakat, a szabadvizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken csak a kijelölt helyeket vegyük igénybe fürdőzés céljából.
  • Fokozottan vigyázzunk az erős sodrású folyókban, ahol gyakoriak az örvényképződések, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek.
  • Csak olyan helyen strandoljunk, ahol vízimentők dolgoznak.
  • A strandolásra és úszásra lekerített, biztonságos részt ne hagyjuk el.

  • A kihelyezett táblákat, tájékoztatókat mindig alaposan olvassuk el és kövessük az azokon szereplő utasításokat.
  • Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyerek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.
  • Az úszni nem tudó gyerekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata. A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot!
  • Nagyon fontos figyelni a viharjelzéseket és kijönni a vízből az első jelzésre!

Soha ne ússzunk egyedül! Mindig legyen valaki, aki figyel minket, amíg a vízben vagyunk.

  • Lehetőség szerint ismerd meg a vízterület sajátosságait, mederviszonyait (milyen mély a víz, nincs a víz alatt veszélyes tárgy), figyelj a víz alatti akadályokra!
  • Ismeretlen helyen soha ne ugorj a vízbe!
  • Vízbe ugrás előtt érdemes meggyőződni a víz mélységéről, hiszen a rossz helyzetértékelés komoly sérülést, bénulást vagy halált is okozhat.
  • Ha hínáros vízen kell átúszni, akkor azt a lehető legkisebb mozdulatokkal tedd!
  • Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek!

  • Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon gumicsónakot, gumimatracot, azon lehetőleg ne aludjon el!
  • Ne ússzunk és ne bukjunk a víz alá ugrálásra kijelölt területen!
  • Soha ne ugorj felhevült testtel a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor fellépő izomgörcs, illetve szívelégtelenség miatt következik be.
  • Ne fürödj közvetlenül étkezés után, teli gyomorral!
  • Alkoholtól befolyásolt, gyógyszer vagy kábító hatású más szer miatti bódult állapotban ne menj bele a vízbe

Gyermeket vízben vagy vízparton ne hagyjunk felügyelet nélkül! Ha csak egy pillanatra nem figyelünk rájuk, máris megtörténhet a baj.

  • Figyeld a strand területét jelző bójákat!
  • Szív- és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!
  • Ha a vízben bajba kerülsz, jelezd, hogy segítségre van szükséged, addig is próbálj meg a víz felszínén lebegni
  • Az otthoni medencénél is nagyon fontos, hogy a kisgyermekek mindig látótávolságon belül és elérhetőek legyenek, illetve tanácsos a medencét egy kerítéssel elkeríteni. Az is hasznos lehet, ha a szülők megtanulják az újraélesztési technikát.

Forrás: vizipolgarorseg.hu, police.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

Bizonyára találkoztál már olyan szülővel, aki meglepődve tette fel a kérdést: Miért hazudik ez a gyerek? Amikor ezt kérdezik, akkor ezzel arra célozgatnak, hogy valami baj van a gyerekkel. Van különbség aközött, hogy néha füllent a gyerek vagy ha állandóan hazudozik, de ezek alapja hasonló. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére