Jelenlegi hely

Töltsd le, előzd meg! – Bőrelváltozások vizsgálata otthonról, egyszerűen, ingyenesen

Csak le kell fotóznod egy bőrelváltozást vagy anyajegyet, és pár másodperc alatt visszajelzést kapsz egy mobilos applikáció segítségével, hogy szükséges-e orvoshoz fordulni. A korai stádiumban felfedezett melanoma 99%-ban gyógyítható.

Egy fotón is múlhat az egészségünk

Androidos készülékekről és iPhone-ról is letölthető az ELTE és a SE kutatóinak applikációja, amely gyorsan, egyszerűen és ingyenesen segít a melanoma – a legveszélyesebb bőrrák – korai felismerésében.

Magyarországon tíz év alatt másfélszeresére nőtt a melanomás esetek száma, ez a növekedés az összes rosszindulatú daganat előfordulásának emelkedését megelőzi. Fontos azonban azt is tudni, hogy a korai stádiumban felfedezett melanoma 99%-ban gyógyítható.

Ulbert Attila vezetésével a Semmelweis Egyetem és az ELTE kutatói még 2018-ban létrehoztak egy mesterséges intelligencián alapuló platformot, amellyel nagyon korai fázisban elcsíphetők a rosszindulatú bőrelváltozások.

Az emdee Bőr mobilalkalmazásból és a klinikán készült képeket kezelő webes szolgáltatásból áll. A mobilalkalmazással a páciensek lefotózhatják a bőrükön megfigyelt elváltozásokat vagy a már régóta meglévő anyajegyeket, az applikációnak elküldött kép alapján pedig néhány másodperc alatt visszajelzést kapnak, hogy szükséges-e orvoshoz fordulni. 

A melanomaszűrés fokozottan ajánlott a nyaralások után, mivel az UV-sugárzás a legfőbb környezeti kockázat a melanoma kialakulásánál.

A mobilalkalmazás ingyenesen használható.

Az Android app itt található.
A tesztfázisú iPhone app innen érhető el.

Forrás

- Budapestimami -


 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Ugrás az oldal tetejére