Jelenlegi hely

Isztambuli Egyezmény a nők elleni erőszak felszámolásáért

Hatályba lépett augusztus 1-jén, pénteken az Európa Tanács (ET) úgynevezett Isztambuli Egyezménye, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak minden formájának felszámolása.

Az egyezmény hatálybalépésének feltétele az volt, hogy legalább 10 aláíró országnak, köztük a 47 tagállamot számláló Európa Tanács legalább nyolc tagállamának ratifikálnia kellett a dokumentumot. Augusztus 1-ig összesen 36 ország írta alá, közülük pedig 14-en már ratifikálták is a nemzetközi szerződést, amelyhez nem csak az ET tagországai csatlakozhatnak, hanem a világ bármely állama.

A dokumentum meghatározza, hogy a ratifikáló országoknak konkrét jogi rendelkezéseket kell hozniuk, amelyek a nők ellen irányuló erőszak megakadályozását, felszámolását szolgálják, a szexuális zaklatástól kezdve a családon belüli erőszakon át egészen a kényszerházasságokig és a női nemi szervek megcsonkításáig. Az egyezmény passzusainak betartását, megvalósítását pedig nemzetközi szakértői csoport fogja ellenőrizni.

Az egyezmény alapján elfogadott rendelkezések az ET szerint növelik majd a nők védelmét, valamint hozzájárulnak az ellenük irányuló erőszak mérsékléséhez, több erőszaktevő ellen indulhat nyomozás, büntető eljárás, s többen kerülhetnek az elkövetők közül végül rács mögé.

"Mindenkinek cselekednie kell, hogy javuljon annak a sok nőnek az élete, akik erőszak áldozataivá válnak pusztán azért, mert nők" - jelentette ki a hatálybalépéssel összefüggésben Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.

Nem írta alá még az egyezményt az Európa Tanács tagállamai közül Örményország, Azerbajdzsán, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Írország, Lettország, Liechtenstein, Moldova és Oroszország. Aláírta ugyan, de még nem ratifikálta Belgium, Horvátország, Finnország, Grúzia, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Litvánia, Luxemburg, Monaco, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, San Marino, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Macedónia, Ukrajna és az Egyesült Királyság. Az Isztambuli Egyezmény Albánia, Andorra, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Dánia, Olaszország, Montenegró, Portugália, Szerbia, Spanyolország és Törökország számára lép hatályba a mai napon. A dokumentumot júliusban ratifikáló Franciaország, Málta és Svédország számára pedig november 1-jén válik majd kötelezővé az egyezményben foglaltak betartása.

Az Európa Tanács nemek egyenlőségével foglalkozó bizottsága áttekintést is készített arról, hogy állnak a szervezet tagállamai a nők elleni erőszak felszámolásának terén, s arra a megállapításra jutott, hogy vannak ígéretes kezdeményezések, de találhatóak még hiányosságok is.

Magyarország esetében a tanulmány arra világított rá, hogy Magyarország az ET kilenc olyan tagállamának egyike, hat másik uniós taggal együtt, ahol a törvény még nem garantálja, hogy az ügyész a családon belüli erőszak minden formája esetén büntetőeljárást indíthasson. Hat másik ET- és négy másik EU-taggal együtt Magyarországon a jog még nem írja elő, hogy az ügyészség a szexuális erőszak minden formája ellen felléphet büntető eljárással.

A tanulmány szerint nyolc másik ET-tagállam mellett, de uniós tagállamként egyedüliként Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal. A bizottság emellett úgy találta, hogy Magyarország egyike annak a két uniós tagállamnak, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére