Jelenlegi hely

Csokonai & Borbély illusztrációs pályázat

2023-ban az Illusztrációs Fesztivál a budapesti helyszíneken kívül Debrecen városával együttműködve, két Debrecenhez köthető irodalmi alkotó témájában is meghirdeti illusztrációs pályázatát.

 

A rendezvény helyszíne a debreceni Kölcsey Központban található Bényi Galéria.

A két irodalmi alkotó - CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY és BORBÉLY SZILÁRD is - több szállal kötődik Debrecen városához. Ezzel az új kezdeményezéssel szeretnénk egy új hagyományt kialakítani vidéki városok bevonásával.

A pályázatra olyan képi alkotásokat várnak Csokonai 250. születésnapja és Borbély Szilárd 60. születésnapja kapcsán, amelyek konkrét szövegre reflektáló, narratív képalkotások.

Illusztrációk készítése az alábbi, 2023-ben évfordulós alkotók valamelyikének választott művéhez:

- Egy témán (projekten) belül minimum 2 és maximum 10 képet várnak.
- A képeknél kérik a vonatkozó irodalmi művek címének pontos megjelölését.
- Az illusztráció technikája szabadon választott
- A beküldött alkotások közül a kiállítandó és kinyomtatandó műveket az előzsűri válogatja ki.

Határidők

A pályázati anyagok feltöltésének kezdete előreláthatólag 2023. április, a beadási határidő 2023. augusztus 1.
Zsűrizés: 2023. augusztus 14.
Kiállításmegnyitó: 2023. augusztus 15. 18.00

A fesztivál partnerei: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., Bényi Galéria

A tavalyi, 2022-es Illusztrációs Fesztivál műveiből készült kiállítás a Bényi Galériában.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére