Jelenlegi hely

Testápolás a hideg időszakban – hogyan csináljuk?

Az egyre fagyosabb időjárás és a fűtés miatti száraz levegő a bőrünkre is hatással van. Pont emiatt kicsit máshogy kell ápolnunk a bőrünket, hogy garantáltan rugalmas és élettel teli maradjon.


Forrás:Freepik

Megfelelő tusfürdők és szappanok

Vegyük figyelembe, hogy a hideg idő beálltával a benti hőmérséklet is megváltozik, ahogyan fűteni kezdünk. A levegő sokkal szárazabb lesz, ami egyáltalán nem tesz jót a bőrünknek. Ezért érdemes direkt kicsit olajosabb tusfürdőket is használunk erre az időszakra. A szappanokkal is ugyanez a helyzet. A szappan alapvetően szárító hatású, ezért mindenképp olyat vásároljunk, amely krémes jellegű és tele van mindenféle tápláló olajjal.

Testápoló helyett testvaj

A fentebb említett szárazabb levegő miatt érdemes az eddigi könnyed testápoló helyett valamilyen koncentráltabb testvajat használnunk. Nem fogjuk megbánni, ugyanis amíg nyáron az ilyen nehéz krémek érthetően kényelmetlenek voltak, a fűtési szezonban úgy fogja majd beszívni a bőrünk, mint még soha. Ezért meg sem fogjuk érezni a koncentráltabb testvajak túlzott zsírosságát.

Testpermet és kézkrém – amiket bárhol elővehetünk

Szokatlan lehet a testpermetet említeni egy olyan témában, ami a hideg időről szól. Megszoktuk ugyanis, hogy a testpermeteket a legnagyobb kánikulában használjuk egyfajta tápláló frissítőként. Azonban télen a hideg és a száraz fűtött levegő is megkezdi a bőrünket, ezért a testpermet – mint egyfajta gyorssegély – napközben is hathatós megoldást jelent ezen problémák orvosolására. Válasszunk olyan testpermet típust, amit tápláló olajokkal készítettek. Ha nincs időnk a testápolót használni, vagy a városban érezzük szükségét befújni kicsit magunkat vele, remek megoldást nyújthat. A kézkrémet se felejtsük ebben az esetben otthon. A kezünk ugyanis szinte állandó jelleggel ki van téve a hűvös időnek, ezért érdemes ősztől folyamatosan a táskánkban tartani. Ezzel akár az arcunkat is bekenhetjük kicsit, ha úgy érezzük, szükséges.

A megfelelő illatoktól kevésbé fogunk fázni. De tényleg!

A fentebb felsorolt testápolási lehetőségek között akadnak olyan illatok is, amelyek kifejezetten ősziesek lehetnek és kellemes lelki felüdüléssel szolgálnak. Keressünk belőlük finom desszertillatokat, például mézes vagy vaníliás tartalmúakat. Ezek az illatok a frissítő virágos illatokkal ellentétben ugyanis már a pszichénk számára is adnak egyfajta melegségérzetet, amitől szó szerint kevésbé fogjuk érezni a hideget.

Szponzorált tartalom

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére