Seth Stephens-Davidowitz amerikai közgazdász, adattudós szerint bárkit becsaphatunk – akár önmagunkat is – de a Google keresőt nem tudjuk. Mindenki hazudik – Az vagy, amire klikkelsz című művében azt mutatja be, hogy az internetes keresésekből, illetve más online aktivitásokból összegyűjtött adathalmaz, a „Big Data” elemzésével bepillanthatunk az emberi pszichébe.
Ezek az információk olyasmire is rávilágítanak, amire a közvélemény-kutatások és bizonyos statisztikák nem tudnak. A szerző megállapítja, hogy a Google-keresések során – „billentyűzet előtti magányunkban” – olyan dolgokat is őszintén elárulunk, amiket különben sehol máshol.
A Google előtt nincs titok
Te megmutatnád másoknak a Google-kereséseid listáját? A hétköznapi kérdések mellett biztosan vannak benne érzékenyebb témák, esteleg tabunak számító dolgok, amik nem tartoznak senkire. Mire vagyok kíváncsi? Mi foglalkoztat? Mi érdekel? Miről tájékozódom?
A kutatók a Google több milliárdos adatbázisából olyan információkat tudnak nyerni, amelyek korábban elérhetetlenek voltak, az elemzés során képet kapnak az emberi természetről és a társadalom működéséről. A könyv fontos kijelentése, hogy
az emberek információkeresése már önmagában is információ.
Az internet anonimitása miatt az emberek olyan gondolatokat, fogalmakat is beírnak, amiket amúgy nem vállalnánk fel. Ez a valós kép vicces, meglepő, de akár megdöbbentő is lehet. Példákat is hoz: „utálom a főnökömet, mit csináljak?, bullying az iskolában, szexmentes házasság, ver az apám, drogozik a gyerekem, magányos vagyok”
A keresőbe írva – azon kívül, hogy, hasznos információkhoz jutunk a minket érdeklő témával kapcsolatban – azzal is szembesülhetünk, hogy sokan mások is vannak hasonló helyzetben. A „nem vagy egyedül” érzés némi megkönnyebbülést is adhat.
Davidowitz úgy látja – ahogy a könyv címe is jelzi – hogy amit az emberekről hittünk, annak nagy része tévedés. „Hazudnak a barátaiknak, a szeretőjüknek, az orvosuknak, a közvélemény-kutatóknak és önmaguknak. A Google-lal azonban sokszor kínos információkat is megosztanak”.
A kellemetlen szokásokat, életük árnyékos dolgait inkább letagadják, a vállalhatatlan véleményüket elhallgatják, és inkább arról beszélnek, amivel szerintük kedvezőbb benyomást kelthetnek, elfogadhatóak mások szemében. Leginkább a szex és a politika témájában ferdítik a valóságot.
A szerző ezt állítja: „Mindenki hazudik. Az emberek hazudnak arról, hogy mennyit ittak hazafelé menet. Hazudnak arról, hogy hányszor járnak le a konditerembe, hogy mennyibe került az új cipőjük, hogy olvasták-e azt a bizonyos könyvet. Beteget jelentenek, holott kutya bajuk. Azt mondják, majd hívnak, aztán nem hívnak. Azt mondják, nem veled van a baj, pedig veled van a baj. Azt mondják, szeretnek, pedig nem. Azt mondják, boldogok, pedig nagyon el vannak kenődve. Az emberek hazudnak a barátaiknak. Hazudnak a főnöküknek. Hazudnak a gyerekeiknek. Hazudnak a szüleiknek. Hazudnak az orvosuknak. Hazudnak a férjüknek. Hazudnak a feleségüknek. Hazudnak önmaguknak. Még szép, hogy a közvélemény-kutatóknak is hazudnak.”
Hiper-szuper életek a közösségi oldalakon
Nem meglepő a könyv azon megállapítása, hogy a közösségi médiában is mindenki hazudik. „A közösségi oldalakon, sokkal inkább, mint a felméréseken, erős ösztönzők hatnak az emberre, hogy jó színben tüntesse fel magát. Hiszen az efféle online jelenlét nem anonim jellegű. Az ember közönségnek udvarol, amikor elmondja barátainak, a rokonainak, a kollégáinak, az ismerőseinek, hogy ki is ő.”
Ezzel a véleménnyel nehéz lenne vitatkozni, hiszen mit is látunk a közösségi oldalakon? Gyönyörű otthonokat, nagyszerű szakácsnőket, tökéletes házaspárokat, odaadó férjeket, gondoskodó anyákat, bájos kisbabákat, eminens gyerekeket, egzotikus utazásokat, fergeteges bulikat, látványos teljesítményeket, korszerű ételeket, sportos, mosolygós, kiegyensúlyozott embereket.
„A Facebook nem digitális igazságszérum, hanem amolyan "hencegjünk a hiper-szuper életünkkel"-szérum. (...) A Facebook világában a családi élet tökéletesnek tűnik. A való világban a családi élet zűrös.”
A közösségi hálón az ismerősöknek nem a valódi életét, hanem annak idealizált változatát látjuk, ahol mindenki a legjobb pillanatait, örömeit, sikereit osztja meg. A fotók, posztok szerkesztett képet mutatnak, leginkább olyat, ami megfelel a társadalmi elvárásoknak.
Ezt a kozmetikázott képet látva úgy érezhetjünk, hogy nekünk is így kellene viselkednünk. Az is ösztönöz minket, hogy ezek a posztok kapják a legtöbb pozitív visszajelzést.
Almási Kitti pszichológus így fogalmaz erről egyik írásában: „Azért hazudnak magukról, mert szinte mindenki más is ezt teszi, és nem akarnak lemaradni a sikeres életek versenyében, nem akarnak vesztesnek, boldogtalannak látszani. (…)
Ha a külső-belső elvárások alapján megkomponált ideális énünkről és a valódi önmagunkról beszélünk, akkor azt a modern korban úgy is kifejezhetnénk, hogy a Facebook- (vagy Instagram-) profilunk kontra a Google-kereséseink.”
Tehát a Google-kereséseink sokkal valóságosabb képet mutatnak rólunk, mert azt is elárulják, hogy mi minden izgat, foglalkoztat minket, amit mások előtt nem szívesen vállalunk fel.
Hasonlítsd össze a Google kereséseidet a FB/Insta profiloddal és nézd meg, hogy mekkora a különbség közöttük!
Forrás: Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik: Az vagy, amire klikkelsz, Athenaeum Kiadó, 2019.
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
