Jelenlegi hely

Nem maradunk bábszínház nélkül! - Indul a Bábfilmszínház

November 21-től Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház, így a közönség online nézheti meg a teátrum népszerű előadásait.

Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, úgy döntöttek, hogy elindítják a Bábfilmszínházat.

A színház jelenlegi repertoárját teszi elérhetővé az online térben, figyelembe véve, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak az otthonaikban. Ismét abba a helyzetbe kényszerültek, hogy a nézők jelenlétét nélkülözniük kell a színház épületében.

Eleinte hétvégenként teszik elérhetővé online előadásaikat a nézők által a Facebook-oldalukon megszavazott időpontokban.

Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a Boribon és Annipanni, majd a Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül című előadás lesz látható.

A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni.

Ellinger Edina, a színház igazgatója szerint érdekes kísérlet számukra is, hogyan tudják ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással. "Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, a társulat számára mindig fontos az alkotás. Ezért igyekszünk egy számunkra kedvezőtlen szituációban a pozitívumot megtalálni és új formákat keresni" - mondta az igazgató.

A hat kamerával való rögzítés lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, amelyek olyan apró részleteket is megmutatnak egy bábból, amelyeket a hátsó sorokból talán nem is látni. Előtérbe helyezi a finom színészi gesztusokat, a bábszínészek aprólékos mozdulatait. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház közösségi élményének hiányát.

Mint írják, a Budapest Bábszínház a stream jegyek mellett elérhetővé tesz egy családi jegyet is azoknak a családoknak, amelyek támogatni kívánják a kultúrát, és ugyanúgy vásárolnának, mintha személyesen mennének el a színházba.

Az előadások külföldön is elérhetők. A jegyek a https://bit.ly/babfilmszinhaz oldalon találhatók meg.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére