Jelenlegi hely

Mindenki tehet az iskolai bántalmazás, a megfélemlítés ellen

A gyermekek bántalmazása, megfélemlítése nem lehet tabu!

A gyermekek bántalmazásáról, a megfélemlítéséről beszélni kell - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója szerdán, a témában rendezett fővárosi tanácskozáson, hozzátéve: a megfélemlítésről szóló történetek sokszor tabuként vannak jelen a társadalomban.

"Hajlamosak vagyunk a gyerekek túlzásának tekinteni az elhangzottakat, holott ezek az esetek súlyos pszichológiai problémákhoz is vezethetnek a bántalmazott fiataloknál. A maga szakterületén mindenki tehet ezen esetek ellen" - hangsúlyozta Aranyosné Börcs Janka.

Emlékeztetett: a médiahatóság 2011-ben hozta létre az internet hotline szolgáltatását, amelyen a többi között kilenc témakörben jog- és érdeksértéseket bárki bejelenthet, így a zaklatást is, és tavaly nyitották meg a Bűvösvölgy oktatóközpontot, ahol már eddig is több ezer fiatalnak tanították a biztonságos és hatékony médiahasználatot.

Közölte, a gyermekvédelem online vonatkozásaival foglalkozó kerekasztal már tavaly közzétette ajánlását az internetszolgáltatók számára, hogy tegyenek hozzáférhetővé ingyenes magyar nyelvű szűrőprogramot, amelyet a szülők és pedagógusok letölthetnek a gyerekbarat.nmhh.hu weboldalról is mobiltelefonokra, táblagépre és számítógépre egyaránt.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke a több mint száz szakember, köztük számos tanár, rendőr részvételével megrendezett eseményen arról beszélt, az elmúlt két évtized informatikai robbanásának következtében gyakran éppen azok a felnőttek nem tudják megvédeni a fiatalokat az online tér veszélyeitől, akiknek ez a feladatuk lenne, míg egy kutató az online bántalmazás, megfélemlítés hatalmas látenciájáról szólt.

Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megemlítette: nemrégiben ezer diák, nyolcszáz szülő és mintegy kétszáz tanár megkérdezésével végeztek felmérést általános iskolákban és középiskolákban.

Az eredmények azt mutatják: a szülők 83 százaléka él abban a tudatban, hogy gyermeke sosem követett el bántalmazást, míg a gyerekek 64 százaléka nyilatkozott ugyanígy. Eközben - jegyezte meg - négyszer annyi gyerek mondta magát ilyen cselekmény elkövetőjének, mint ahány szülő tudott ilyen esetről.

A szakember felhívta a figyelmet: az alsó tagozatosoknál jellemzően a megfélemlítés látható formái jelennek meg, a felsősök arról számoltak be, hogy az ilyen esetek inkább online érik őket, míg a középiskolásoknál drasztikusan csökken a jelzett megfélemlítések száma. Ennek egyik okaként azt említette, hogy a fiatalok erre az életkorra megtanulják helyre tenni az ilyen támadásokat.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére