Jelenlegi hely

Anya a futóversenyen

Nincs kifogás, sportolni bárhol-bármikor lehet! A gyerekek születése előtt és utána is, a futóverseny pedig nagyszerű élmény!

Mozogni? Bárhol, bármikor!

Évek óta rendszeresen sportolok, ám vannak időszakok, amikor pihenőt kényszerülök tartani. A sport nálam a tornát és most már a futást is jelenti. Ebből a szempontból mindenevő vagyok, jöhet a picit monoton spinning, máskor a köredzés és a súlyzós kondi torna. Áprilistól, szeptemberig évről-évre visszatér a futás az életemben. Ennek fő oka, hogy futni bárhol és bármikor lehet, például nyaralás alatt, vagy amikor van egy kis „én” idő.

Mozgás szempontjából különvált a gyermekek születése előtti és az utáni időszak.

A gyermekek születése előtt rendszeresen hetente három-négy alkalommal sportoltam, emellett hetente egy alkalommal futottam is. Ekkor azonban még nem futottam hosszabb távokat, csak 2-3 kilométert.

Miután várandós lettem elkezdtem kismama tornára járni és jógázni. Ötödik hónaptól hetente két alkalommal tornáztam. Szülés után a 6 héttel jóga, majd a baba-mama torna következett. Második kislányom érkezése előtt már kevesebb időm jutott a testmozgásra, ritkultak a tornák hetente egy alkalommal jártam kismama tornára. Szülés után két kisgyermekkel otthon már nem volt olyan egyszerű megoldani a mozgást, rendszerint ez volt az utolsó teendő, amire aztán aznap már nem is jutott idő.  

Miután 1 éves lett a kisebbik lányom, elhatároztam, hogy ismét vissza szoktatom magam a rendszeres testmozgáshoz! Hetente egy alkalommal jártam el tornázni. Második kislányom 2 éves kora óta után visszatértem ismét a régi fittness terembe egy este kezdődő, erősebb alakformáló, súlyzós torna erejéig.

Nyáron – új szokást vezettem be és mindenhova vittem magammal a futócipőt - reggelente, amikor a család még aludt, nekivágtam egyedül felfedezni a tengerpartot, párszor átfutottam a mellettünk lévő városba. Ismeretlen környezetben sokkal könnyebben lehetett növelni a távot.

Képes vagyok rá! Irány a futóverseny!

Nagy elhatározásra jutottam, neveztem egy futóversenyre. Sokáig gondolkodtam, hogy részt vegyek-e vagy sem, mi lesz ha nem tudom lefutni a távot? Mit szólnak majd a gyerekek, azt látják anya feladja, kiáll a versenyből? Szétnéztem a közeli és távolabbi környezetemben. Több anyuka barátnőm is indult különféle futóversenyen, főként ez inspirált.

A versenyre a kitűzött időpont előtt egy héttel jelentkeztem a 10 km-es távra. Bár eltökélt szándékom volt, hogy a gyerekekkel megyek majd családi  futásra, helyettük én mentem, egyedül. A verseny előtt átlagosan 6-7 kilométert futottam, ez kb. 30 perc futást jelentett.

Lassan emelni kezdtem a megtett kilométerek hosszát, kezdtem komolyan venni a felkészülést. Megpróbáltam a 10 kilométert lefutni, lassú tempóban. Nevezés után egyből futócipőt húztam és futottam.

Próbáltam a kiszemelt távnál többet futni. Az első 20 percben lassabban futottam, 20 perc után kezdtem el gyorsítani. A 10 kilométernél azonban az utolsó 1 kilométert már nagyon nehéz volt megtenni, főleg úgy hogy korábban nem futottam ilyen hosszú távot. A verseny előtti 3 napban átolvastam a futással kapcsolatos cikkeket, edzésterveket, táplálkozást.  

A verseny napján nagyon izgultam, miután beálltam az iram szerint meghatározott helyre, vártam, hogy kezdődjön a futás. Az elején nagyon nagy volt a tömeg, ezért viszonylag lassabban lehetett haladni. Az egész heti edzésnek hála jól ment a futás, kíváncsian figyeltem, kik futnak körülöttem, merre haladok.

Talán a 9. kilométernél kezdtem fáradni, de az utolsó 1 km-en belül miután találkoztam az iramhajtókkal ismét elkezdtem gyorsabban futni, próbáltam egy órán belül beérni a célba. Nagyon jó érzés volt futóversenyen részt venni. Edzéstervet nem követtem, csak egyszerűen futottam, mert jólesett. A táv lefutása és a versenyzés maradandó élményekkel szolgált.  

Hannamami

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére