Jelenlegi hely

NGM: 197 milliárd forint maradt tavaly a gyermekes szülőknél

A családi adókedvezmény révén összesen mintegy 197 milliárd forinthoz jutott majd kilencszázezer szülő 2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eddig rendelkezésre álló adatai szerint. Az összeg 39,4 milliárd forinttal több, mint a 2013-as érték - közölte  az MTI-vel szerdán Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára.

A szülők azonban nem csupán év közben - a munkáltatónak leadott nyilatkozattal - vehetik igénybe a kedvezményt, hanem utólag, 2015. május 20-ig, az szja-bevallás elkészítésekor is. A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint így 2014-ben várhatóan összesen 235 milliárd forint marad családoknál.

Tállai András számításai szerint 2011 óta összesen a 800 milliárd forintot is megközelítheti az az összeg, amelyet a magyar kormány családi kedvezmény formájában négy év alatt azoknál családoknál hagyott, amelyekben a kiskorú gyermeket nevelő szülők legális keretek között dolgoznak.

Az NGM parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a személyi jövedelemadó 2011 óta élő rendelkezései megfelelnek a modern közteherviselés legfontosabb kívánalmainak, hiszen amellett, hogy méltányos feltételeket támasztanak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok élete könnyebb legyen, a gyermeknevelés pedig ne jelentsen egyet az anyagi szűkölködéssel, az évtizedes nélkülözéssel.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére