Jelenlegi hely

Országszerte lesz Állatkertek éjszakája

A hagyományos látványetetések, állatbemutatók és vezetett séták mellett idén minden eddiginél több programmal, kulturális és zenei attrakciókkal is készülnek a rendezvényben résztvevő intézmények az augusztus 25-i Állatkertek éjszakájára.

Hatodik alkalommal szervezi meg a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatkertek éjszakáját, amelyhez idén országszerte 12 bemutatóhely csatlakozott - mondta el Hanga Zoltán, a budapesti intézmény szóvivője a rendezvényt bemutató augusztus 10-i, csütörtöki sajtótájékoztatón. Kiemelte: idén is megszervezik a korábbi években nagyon népszerű látványetetéseket, állatbemutatókat, de számos kiegészítő, kulturális programmal, koncertekkel, tűzzsonglőr-bemutatókkal, játékos gyerekprogramokkal is készülnek

Budapesten, Budakeszin, Debrecenben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Poroszlón, Szegeden és Veresegyházán is.

A fővárosban kombinált jegy is váltható

Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója elmondta, hogy a nyár utolsó péntekén megszervezett rendezvényre a Fővárosi Állatkerttel és a Tropicariummal együtt kombinált jeggyel is várják a látogatókat: aki ilyen jegyet vált, az nemcsak az éjszaka folyamán, de egész hétvégén felkeresheti az intézményeket, amelyek mind a három napon a megszokottnál bőségesebb programválasztékkal készülnek. A Budakeszi Vadasparkban szakvezetéssel egybekötött éjszakai, fáklyás túrákon vehetnek részt pénteken a látogatók, akik az éjszakai élőlények életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről tudhatnak meg érdekességeket. Óránként kipróbálható lesz a Vakkaraván elnevezésű ügyességi pálya és az interaktív játszópult, ahol az érzékszerveiket tehetik próbára a látogatók, a Tropicariumban pedig meg lehet nézni, hogyan és mit esznek a kőhalak, az aligátorok, a murénák, a cápák, a ráják, a galléros gyíkok vagy a orrszarvú leguánok.

A Budapesti Állatkertben 23 helyszínen lesznek állatbemutatók és etetések, a Varázshegyben 12 féle program közül választhatnak az érdeklődők, de lesz LED show, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutató, zenés programok, valamint homok- és festékanimáció is.

Fény derül az éjszaka aktív állatokra  

A fáklyafénnyel kivilágított Kecskeméti Vadaskertben madárbemutatók, látványetetések, kígyósimogató, óriáscsótány-tapogató lesz, a felnőtteket esti koncerttel és a park életét bemutató vetítéssel, a gyerekeket állatkerti homokozóval és arcfestéssel várják - mondta el Tokovics Tamás, a kert igazgatója.

Krajnyák Zoltán zoopedagógus a Miskolci Állatkert és Kultúrpark képviseletében kiemelte, hogy az esti állatkerti programok azért is különlegesek, mert ezeken a bemutatóhelyeken számos éjszakai életet folytató állat él, ezért belőlük a látogatók nappal nagyon keveset érzékelhetnek, éjszakánként viszont ezek a fajok felélénkülnek és a látogatók a legaktívabb időszakukban tekinthetik meg őket. Miskolcon a látványetetések és a "nemszeretem" állatok bemutatója mellett tűzzsonglőr-előadással és fáklyás sétákkal is készülnek a szervezők.

A győri Xantus János Állatkertben hüllőházi bátorságpróbával és különleges állatok bemutatójával várják a közönséget, a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban ehető rovarokkal, virágokkal, majomkenyér-kóstolással, jávailövőhal-bemutatóval, mazsorettek fellépésével, LED show-val és vidámparki játékokkal is készülnek, a Pécsi Állatkertben pedig óriás társasjáték, aszfaltfestő verseny, rémtúra, világítómaszk-készítés és csillagászati távcsöves bemutató is lesz.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban Magyarország vízi és vízparti állat- és növényvilágát mutatják be. Itt lesz holdfénytúra, és látványos búvármerülésen is részt lehet venni gyakorlott búvárok segítségével az óriásakváriumban, a Szegedi Vadasparkban rozsomákokkal és borjúfókákkal lehet találkozni és meg lehet nézni, hogyan vacsoráznak a barnamedvék vagy az oroszlánok. A Veresegyházi Medveotthonban a farkasok és a medvék életét ismerhetik meg a látogatók.

A parkok részletes programja, illetve a nyitási és zárási időpontok az egyes intézmények honlapján érhetők el.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére