Jelenlegi hely

Gyerekekkel a négy fal között - 5 játéktipp a szünidőre

Javában tart a nyári szünet, és hiába a sok tábor, a nyaralások és nyári programok, olykor előfordul, hogy gyermekeinkkel a négy fal között kell eltöltenünk néhány napot a szünidőből. Akár a forróság, akár az eső miatt kényszerülünk "szobafogságra", nem kell kétségbeesnünk: ezek az alkalmak lehetőséget adnak a hasznos, ugyanakkor szórakoztató játékra.

Az igazi kihívást az jelenti, hogy lekössük a gyerekek szerteágazó figyelmét. Ez első hallásra szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik, de néhány ötletes, játékos elfoglaltsággal könnyen tudjuk irányítani a gyerekek figyelmét. Főleg a kisebbek igénylik a szülői közreműködést, hiszen amellett, hogy szórakoztató a közös játék, a szociális készségek fejlődését is elősegíti, ami ebben a korban kiemelten fontos. A következő 5 közös tevékenység garantáltan hosszabb időre leköti a kicsik figyelmét.

Plüssmaci a polcra, LEGO a dobozba

Nyáron több időt töltenek otthon a gyerkőcök is, amit egy idő után a lakásban uralkodó káosz is jelez. A bent eltöltött órák lehetőséget adnak arra, hogy közösen átrendezzétek a játéktárolót. Engedd gyermekednek, hogy kedve szerint alakítsa ki az új tárolási rendszert. A pakolás során újra felfedezhetitek a rég nem látott játékokat, amik az újdonság erejével hatva képesek ismét lekötni az apróságok figyelmét. Ki gondolta volna, hogy a rendrakás is lehet szórakoztató?

Kalandra fel!

Minden gyerek szereti a rejtélyek felderítését, varázsoljuk hát kincses szigetté a lakást! A játékhoz nem kell más, mint egy térkép, ami elvezeti a kicsiket a várva várt kincshez. Emellett néhány találós kérdésre és feladatra van csak szükséged ahhoz, hogy felcsigázd gyermeked kíváncsiságát. Rejtsd el kedvenc játékát, vagy más apró meglepetést, aminek örülhet a rejtvényfejtés végén. Vezesd végig állomásról állomásra, és örüljetek együtt sikeres küldetésnek!

Játékbarlang

Legyen akár királykisasszony-kastély, vagy bunker, minden gyereknek kell egy titkos búvóhely. Építsétek meg közösen párnákból, takarókból, könyvekből, de az építőkockákat vagy plüssjátékokat is bevethetitek az építmény megalkotásához. Készülj fel, hogy a rejtekhely több napra igazi játék-főhadiszállássá fog változni, így helyszín szempontjából a lakás egy kevésbé forgalmas helye az ideális.

Az igazi örökmozgók soha nem pihennek

A négy fal között sem lehetetlen a gyerekek felesleges energiáit levezetni: építsetek akadálypályát, amihez lényegében bármit felhasználhattok a játékokon keresztül a bútorokon át. Papírlapokból alkossatok "lávamezőt", egy szigetelőszalag-csík segítségével bárki kötéltáncossá válhat, egy egyszerű takaróból pedig kiváló alagutat lehet építeni. Ez a játék annál szórakoztatóbb, minél többen csatlakoznak a mókához.

Ki a nyerő?

A gyerekek amellett, hogy imádnak építeni, rombolni is legalább annyira szeretnek. A kettő tökéletes kombinálására építsetek házi bowlingpályát! Jelöljétek ki a pályát szigetelőszalaggal vagy párnákkal, a bábuk lehetnek plüssjátékok, a golyó szerepét pedig bármilyen kisebb-nagyobb labda betöltheti. Nehezítésképp csökkentsd a bábuk méretét, használhatsz például LEGO kockákat erre a célra. Vajon ki nyeri a házi bajnokságot?

Ezek a játékok amellett, hogy rendkívül szórakoztatóak, hozzásegítik a gyerekeket képességeik fejlesztéséhez: a közös játék a kreativitása mellett a problémamegoldó képességüket is fejleszti. Próbáljátok ki ezeket az egyszerű és szórakoztató időtöltéseket, és a nyár nem fog unalmasan telni akkor sem, ha valamiért a négy fal közé kényszerültök. Fedezzük fel újra közösen a játék örömét!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére