Jelenlegi hely

Rém rendes család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.​

Volt szerencsém egy éven belül két kislányt a világra hozni, ennek minden előnyével és hátrányával :-)
Így a mindennapjaim is egyszerre két kicsivel töltöm. 
Most egy és két évesek, már ki tudják fejezni irántuk a szeretetüket. 
Már tudom azt, mit jelent anyának lenni, 
már tudom azt, milyen fáradtan nevetni. 
Milyen az, gyermeked aggódva félteni,
egy másik életért felelősnek lenni.

A legnagyobb öröm számomra, hogy édesanya lehetek!!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.​

Az egy éves kislányomban is már látom az én "erős akaratomat", a két éves pedig sajnos most van a dackorszakban, szörnyű hisztiket kell kezelnem. Például harmadik emeleten lakunk lift nélkül és sokszor mindkettejüket egyszerre fel kell vegyem (+25 kiló) és felcipelni, ezt nem bírom kezelni és sajnos nem érti meg, hogy miért kell a saját lábán feljönnie. Illetve ebédkor, ha nem az a színű tányér/kanál van, vagy nem az az ebéd, amit ő elképzelt, minden felburogat, rugdos és sírógörcsben kiabál, majd evés nélkül kell letegyem aludni :( Ezek a viták mindig rettenetesen kifárasztanak engem)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Már gyerekvállalás előtt is fontosnak és nagyon hasznosnak éreztem volna egy kommunikációs tréninget, hogy a házasságban felmerülő vitákat is helyén tudjam kezelni. Sajnos nem volt alkalmam eljutni ilyenre, de most a két kicsivel minden nap égetően nagy segítség lenne számomra, ha többször tudnék higgadt maradni és példamutató szülő lenni. Sokszor sajnálom őket, amiért nem tudok türelmesebb lenni és szeretettel megközelíteni a felmerülő problémákat.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére