Jelenlegi hely

Tűzkő család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.​

Mosolyog a lelkem amikor hallom az önfeledt nevetését a fiamnak. Sokszor "bandázik" a házunk előtt a barátaival (nagy füves tér van az erkélyünk alatt), és a nagy játékban felhallom amikor az egész banda hatalmasak nevet. Olyankor én is velük nevetek, szeretem a hangja, hangjuk zenéjét. 
Felemelő hogy rengeteg dolog van a világban amit én mutathatok - és mutattam meg neki. Pár hete falat mászik, olyan boldogság járja át ettől, hogy napokig alig aludt, fülig érő szájjal közlekedett, és közlekedik. Pedig nagyon elfárad minden edzésen. Régi álma vált valóra.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A nyáron elolvastam A szavak ablakok vagy falak című könyvet, és megnéztem minden előadást ezzel kapcsolatban az interneten. Azóta beépítettem a napjainkba. Működik, de nem könnyű folyamatosan ennyire tudatosan kommunikálni. Úgy érzem, és tapasztalom, hogy ezzel a kommunikációval sikerül közös nevezőre jutnunk. A fiam 9 éves.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mivel az erőszakmentes kommunikáció nagyon érdekel, és gyakorlom, ezért tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok múlik a szavakon. Szeretném, ha a fiammal (és persze önmagammal, és másokkal is) a kommunikáció gördülékeny, őszinte maradna, lenne. Nagyon sok múlik a szavainkon, nem mindegy hogyan nyilvánulunk meg.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére