Jelenlegi hely

Rossz anyák /Bad Moms/

Méghogy rosszak?! 
Van egy olyan érzésem, hogy sok anyu tud azonosulni azzal a lélekállapottal, amibe ennek a filmnek a hősnői kerülnek. Sőt, biztos vagyok benne! 

Láttunk már történeteket megfáradt családanyákról, rengeteg teendőről, a gyereknevelés és a mindennapi őrült rohanás közepette megromlott házasságokról – de olyan filmet még nem láttunk, ami ennyire, de ennyire őszintén tárgyalta volna ki a kérdést. És amiben ilyen vagányan kezelik a nők a helyzetet, amibe kerültek.

Hivatalos magyar szinkronos előzetes (trailer) #1

Hogy miről is van konkrétan szó? Olyan szülői – pontosabban itt inkább anyai – munkaközösségről, melynek vezetői igazi stréber mamik: makulátlan ruciban, sminkben, belőtt hajjal és körömcipőben tipegnek egész nap, miközben úgy akarják megváltani a világot, hogy gyerekeiknek glutén-szója- és minden egyéb mentes menüt tervezgetnek az iskolai bulinapra. Magától értetődő, hogy ez egy pár tagnak szúrja a szemét – és nem azért, mert ők éppen ne lennének csinosak vagy ne lenne fontos számukra a gyermekük egészsége. Egyszerűen azért, mert bokros teendőik közepette kisebb dolguk is nagyobb annál, mint power point bemutatót gyártani az egy alkalommal felkínált gyerekkekszről. 

Név szerint ők Amy (Mila Kunis az életben is remek az anyaszerepben, jelenleg épp második gyermekét várja), valamint a Kristen Bell és Kathryn Hahn által alakított sorstársai. Egy napon úgy döntenek, elég az elnyomatásból, ha nem tudnak tökéletes mamik lenni, akkor majd lesznek inkább „rossz anyák”. Bulit rendeznek, s nyílt színi rivalizálásba kezdenek stréber „kolléganőikkel”: egy eldobom a hajam-parti, ahol minden anyu kiadja magából a feszkót, lehet, hogy sokkal több nőnek lesz szimpatikus, mint egy tükörsimára vasalt kosztümben feszengő szülői értekezlet, ásványvízzel.

A film nem véletlenül kapott 16-os korhatárt, bár ez számomra épp, hogy vonzó ☺, mivel a Másnaposok alkotóiról van szó. Aki látta annak idején a pasikörökben kultikus legénybúcsús opuszt, az tudja, mire számíthat most is: egy kis vulgáris nyelvezet, egy-két disznó poén itt vagy ott, de remek fordulatok és szimpatikus főhősök. De mondjuk ki az, akinek néha nem szalad ki egy káromkodás a száján? – kérdem a képzeletbeli felháborodott anyától, akit most azonnal elküldenék a moziba. Mindenfajta agresszív feminizmus nélkül remélem, ha jó a film, az „anyacsordák” özönleni fognak a mozikba, akár apukkal együtt.

A film üzenete direkt, de nem baj, mert célba talál. Egyezik azzal a megengedő nézettel, amivel manapság biztatjuk magunkat: nem kell tökéletes anyának, vagy jó anyának lenni mindig. Csak elég jó anyák legyünk.

Bemutató dátuma: 2016. augusztus 11. 

Forgalmazó: Freeman Film

Szajki-Vörös Adél

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére