Jelenlegi hely

Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!” - Az énekesnő szerint gyermeke igazi kis huncut lesz

Nagy a boldogság Péter Szabó Szilvi életében: az énekesnő első babáját várja, és bár még csak terhessége első felében jár, egy tesztnek köszönhetően nemrég az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt. Szilvi gyakran álmodozik arról, milyen lesz majd a gyermeke, a neveken is gondolkoznak már, a babaholmik megvásárlásával azonban várnak még egy kicsit.

Péter Szabó Szilviéknél nem meglepetésből jött a gólya: párjával nagyon is tudatosan álltak a kérdéshez, és szerencsére viszonylag rövid időn belül megtörtént velük a csoda. „Már a húszas éveim elején feléledt bennem az anyai ösztön, és nagyjából 25 éves koromra már biztos voltam benne: mielőbb anya szeretnék lenni.

Szerencsére Gyuri személyében a megfelelő édesapa is megérkezett, és amint a megfelelő szakaszába ért az életünk, illetve az időbeosztásunk, megfogant a gyermekünk” – avatott be a csinos énekesnő, aki nem bízott semmit a véletlenre: már hónapokkal előtte magzatvédő vitamint szedett, igyekezett egészségesen táplálkozni, mozogni, lelkileg is minél nagyobb harmóniába kerülni. Azt is tudta, mikor kell használni a terhességi tesztet ahhoz, hogy az eredményt adjon, a két csík láttán feléledő érzések azonban minden képzeletét felülmúlták. „Soha életemben nem éreztem még akkora boldogságot, a szívem majd’ kiugrott a helyéről és elkezdtem zokogni. Elmondhatatlan érzés volt, egyúttal életem legmeghatározóbb pillanata.” 

 

 

Péter Szabó Szilvi minden héten elolvassa, hogy a magzat hol tart éppen a fejlődésben. Emellett egy vizsgálatot sem hagyna ki – felelős kismama, aki hallgat orvosa tanácsára. „Igyekszem nem túlaggódni a várandósságot, de a kromoszóma-rendellenesség szűrésben biztosra mentem. A kombinált teszt mellett elvégeztettem a PrenaTest-et is, ami pár nap alatt „megerősítette”, hogy a babával minden rendben. Emellett a segítségével az is kiderült, hogy kislányt várunk, aki év végén érkezik hozzánk” – mesélte Szilvi, aki megérezte, hogy lánya lesz. „Amint közeledett az eredményközlés időpontja, már a párom sem volt biztos abban, hogy kisfiú lesz. Anyu is lányra tippelt, a népi hagyományok szerint szintén egyértelmű jelei voltak, hogy kislány lesz” – árulta el az énekesnő, aki párjával nagy családot szeretne, így biztosan nem állnak meg egy gyereknél.
 
„Ha ránk üt majd a lányunk, akkor egy igazi kis huncut lesz. Olyan kis hölgy, akinek a szeme sem áll jól. Képzeletemben ilyennek látom őt. Lány létére biztos szeret majd focizni az apjával, de lesz benne egy nagy adag nőiesség is” – mondta el Szilvi, aki még nem döntött a név-kérdésben. „Van egy rakás szempontunk: legyen könnyű becézni, de felnőttkorában se kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy esetleg bugyuta nevet kapott. Nem szeretnénk elcsépelt, nagyon divatos nevet adni, de ami a legfontosabb, az a jelentése – ezeket figyelembe véve döntünk majd” – mondta el az énekesnő, aki azt is hozzátette: a babakelengye megvásárlásával várnak még.
 
Ennek egyrészt a babona az oka, másrészt az, hogy Szilvi meglehetősen mozgalmas nyár elé néz: hamarosan jön az új klip, és zenekarával augusztusban nagykoncertet ad. Az ősz minden percét azonban születendő kisbabájának szenteli, addig is naplót ír a vizsgálatokról és anyai érzéseiről, esténként pedig mesél gyermekének, és most már az imádott közönsége mellett kislányának is énekel.
 
Forrás: Red Lemon Media
 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére