Jelenlegi hely

Az asztmára szedett szteroidok kicsit csökkenthetik a későbbi testmagasságot

A kétévesnél fiatalabb, asztma ellen szteroidokkal kezelt gyerekek testmagassága felnőtt korukra kicsit kisebb lehet, mintha nem használtak volna ilyen gyógyszert - erre a megállapításra jutott egy új kutatás, amelynek előzetes eredményeit a BBC News ismertette.

A kutatás során 12 ezer finn kisgyermeket vizsgáltak. A tanulmány szerint azok a gyermekek, akiket inhalációs kortikoszteroidokkal kezeltek, a jelek szerint hosszú távon átlagban alacsonyabbak lesznek társaiknál. Korábbi tanulmányok már utaltak a növekedés ilyen gátlására.

Szakértők figyelmeztettek: az új tanulmány ismételten emlékeztetett arra, hogy óvatosan kell bánni az iskoláskort még el nem ért gyermekek szteroidos kezelésével.

Az Asthma UK elnevezésű brit szervezet azonban hangsúlyozta, hogy az asztma tüneteinek kontrollálásában fontos szerepet játszanak az inhalációs kortikoszteroidok, azoknak köszönhetően kevesebbszer kell kórházba vinni a kisgyermekeket.

A tanulmány eredményeiről a Gyermek Endokrinológusok Európai Társaságának konferenciáján számoltak be a kutatók.

Antti Saari, a kutatás vezetője, a Kelet-finnországi Egyetem munkatársa elmondta: csoportja a szülőktől kapott tájékoztatás nyomán elemezte a gyerekek növekedését. A testmagasságon kívül figyelembe vették még a gyermekek súlyát és az asztmára kapott gyógyszereiket. Ezek alapján következtettek a növekedésre, és számították ki várható magasságukat.

Saari szerint akár három centiméterrel is csökkentheti a felnőttkori magasságot a szteroidos kezelés. "Fontos, hogy az orvosok kétszer is meggondolják, ezek a szteroidok szükségesek-e ebben az életkori csoportban" - hangsúlyozta.

Samantha Walker, az Asthma UK igazgatója kifejtette, hogy az inhalációs kortikoszteroidok  kulcsfontosságúak az asztma tüneteinek csökkentésében és kordában tartásában, és a növekedésre gyakorolt hatásuk "viszonylag kicsi".

"Nem szabadna, hogy a szülők befejeztessék ezeknek az életmentő gyógyszereknek a szedését a gyerekekkel, hiszen némi magasságcsökkenés kicsi ár ahhoz képest, hogy a gyógyszerek a gyermek életét menthetik meg" - jelentette ki Walker.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére