Jelenlegi hely

A kórházba kerülő gyermekek kétharmada alultáplált

A magyar kórházakba kerülő gyerekek csaknem kétharmadát fenyegeti a betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye egy kutatás szerint. A kóros állapot időben diagnosztizálható egy Európa több országában már kötelező szűréssel.

Az alultápláltságot a szélsőségesen sovány vagy kövér gyerekek esetében az orvosok többsége szemrevétellel is meg tudja állapítani, az átlagos testsúlyúaknál viszont sokszor ők sem ismerik fel a problémát, miközben az energia- és tápanyaghiány a normál testalkatú gyerekeket is érintheti, ezért elengedhetetlenek a szűrővizsgálatok.

Összesen 27 magyarországi intézményben több mint ezer gyermeken végzett úgynevezett STRONG (Screening Tool for Risk On Nutritional Status and Growth) szűrés eredménye szerint a gyerekek 52 százalékát közepesen, 12 százalékát pedig súlyosan fenyegette az alultápláltság. Utóbbiaknak azonnali beavatkozásra, tehát táplálásterápiára volt szükségük.

A rossz tápláltsági állapot, azaz malnutríció a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a rossz szociális helyzetben élők körében alakulhat ki, hanem - függetlenül a szülő és a gyermek anyagi helyzetétől - bizonyos betegségek fennállása esetén is. A probléma abból adódhat, ha a gyermek nem képes azt a mennyiségű és minőségű táplálékot elfogyasztani, amire a gyógyuláshoz szüksége van - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság csütörtökön.

A csupán háromperces STRONG szűréssel időben diagnosztizálni lehet a kóros tápláltsági állapotot, és mihamarabb elkezdhető a malnutríció megelőzéséhez szükséges terápia. A nemzetközileg kidolgozott szűrési módszer négy szempontot értékel: vizsgálja a rizikót jelentő betegség meglétét, az alultápláltság szubjektív megítélését, a táplálékbevitel és veszteség mértékét, valamint az aktuális testsúlyvesztést.

A STRONG szűrést Európa több országában már kötelezően bevezették, Magyarországon viszont még nem szerepel a protokollban.

Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság elnöke szerint nagyon fontos, hogy minden hazai kórházban és a háziorvosi rendelőkben is szűrjék a malnutríciót, megelőzve ezzel a későbbi szövődményeket.

Az életkornak és egészségi állapotnak nem megfelelő táplálkozás miatt a túlsúlyos gyerekeknél is kialakulhat olyan energia- és tápanyaghiány, amely súlyosan károsítja szervezetük működését, például akkor, ha betegség miatt pár napig nem képesek táplálkozni. A malnutríció fokozza a fertőzések iránti hajlamot, megnyújtja a kórházi tartózkodások időtartamát, lassítja a műtéti beavatkozások utáni felépülést, rontja az iskolai eredményeket és hátráltatja a szocializációs folyamatokat is.

A legkisebbeket fenyegeti a legnagyobb veszély: két-három éves korig az alultápláltság hátráltatja a növekedést, az agy és az izomzat fejlődését, ami később jelentősen ronthatja a mentális teljesítményt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint az öt éven aluli gyermekek körében bekövetkező halálesetek több mint felét a malnutríció okozza.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére