Jelenlegi hely

Május 25. az Eltűnt Gyerekek Világnapja

Május 25. az Eltűnt Gyerekek Világnapja. Ezen a napon emlékezünk meg azokról a gyermekekről, akik eltűntek, elszöktek és nem kerültek haza.

A Világnap alkalmából a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az Országos Rendőr Főkapitányság együttműködési megállapodást ír alá. Az együttműködés keretében szeretnénk ráirányítani a figyelmet azokra a gyermekekre is, akik megkerültek, de eltűnésük, szökésük okát tovább hordozzák, akik újra és újra útra kelnek.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az Országos Rendőr Főkapitányság együttműködési megállapodása az eltűnt gyerekekre irányítja a figyelmet. Történetükben a szökés egy pillanatkép. A szökés előzményeinek feltárása és veszélyes következményeinek, mint az áldozattá válás, a bűncselekményekbe való bevonódás prevenciója összefogásra sarkallja a rendőrséget és a civil szereplőt.

Az Alapítvány kiemelt célja a szökésben lévő, vagy szökést fontolgató gyerekek, fiatalok és a hozzátartozók, szakemberek segítése. Az alapítvány 2008 óta működteti az Eltűnt Gyerekek Vonalát az ingyenesen elérhető 116-000 segélyszámot, ahol képzett ügyelők a nap 24 órájában fogadják a hívásokat.

Az eltűnt gyermekeket a rendőrség keresi. Az Eltűnt Gyerekek Vonala és a rendőrség szoros együttműködése a gyermekeltűnés kapcsán olyan szakmai partnerség, amely az előzményekben és a következményekben rejlő kérdésekre adhat komplex választ.

 

T: +36 1 354 10 29; + 36 30 300 55 11
info@kek-vonal.hu

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Ugrás az oldal tetejére