Jelenlegi hely

Holnap délelőtt szaunázni megyek...

Ezt a bejelentést egy négy gyerekes anya tette a játszótéren, ezután csodálkozás és döbbenet jelent meg az arcokon.

Néhány fiatal anyuka beszélget a játszótéren a homokozó mellett. Vannak köztük régi barátnők és olyanok is, akik nemrég költöztek errefelé. Összeszokott csapat. Szeretnek itt együtt lenni, mert miközben a gyermekeik önfeledten játszanak együtt addig ők felnőtt módra, felnőtt nők között beszélgethetnek.

Sok minden előkerül az élet nagy dolgai és az apró cseprő dolgok is. Recepteket is tudnak cserélni, megbeszélhetik az aktuális divatot, de komoly gyermeknevelési kérdések is szóba kerülhetnek. Apró történetek, amelyeken keresztül  megosztják egymással örömeiket, bánatukat.

Érzik, hogy nincsenek egyedül, vannak társaik, akik hasonló dolgokkal, kihívásokkal néznek szembe. Miközben ellesik egymástól más és más megoldásaikat. Hazaviszik, ezt az új látásmódot, ízlelgetik, próbálgatják. Egyszerűen biztonságba, elfogadva érzik magukat.

Itt hangzik az a címben szereplő mondat. Kati a 4 gyerekes anyuka szájából.

"Holnap délelőtt szaunázni megyek."

Az addig meghitt hangulat hirtelen megváltozott, az arcokon sokféle érzés látszódott: öröm, ámulat, döbbenet, irigység, mélabú, kíváncsiság, érdeklődés, felvillanyozottság, megérintettség.

Összeszokott csapat, mert az érzések és a hozzájuk tartozó kérdések, őszintén és gyorsan követték egymást.

Az első megdöbbenés, rosszallás hangjai

  • Hétköznap?
  • Azt meg minek? Nincs elég dolgod otthon?
  • Ezt egy anya nem engedheti meg magának.

Majd átalakul érdeklődéssé

  • Milyen gyakran jársz?
  • És ki vigyáz a gyermekeidre?
  • Hogy érzed magad utána?
  • Miért pont szaunázni?

Az elfojtott vágyak kifejezésééig

  • Bárcsak én is meg tudnám/merném engedni magamnak, hogy néha a saját pihenésemre is gondoljak!
  • Bárcsak mernék segítséget kérni!
  • Bárcsak tudnám úgy szervezni a napjaimat hogy hetente egyszer szabadnapom lenne!
  • Nem biztos, hogy szaunázni mennék, de jól el tudnék magammal egy fél napot eltölteni!

A válaszok „talán nem is olyan fontosak” a  játszótéren összeverődött Anyacsoport így is komoly „terápiás” munkát végez. Hogyan?

  • Információt adott: „énidőről” .
  • Megélhették a sors közösséget.
  • A jelenlévők megoszthatták érzéseiket, kimondhatták, félelmeiket, kérdéseiket, kétségeiket.
  • Megoszthatták tapasztalataikat.
  • Új ötleteket meríthettek egymástól.
  • Tehették mindezt elfogadó, biztonságos légkörben.

Elégedetten boldogan szedték össze gyermekeiket, megint jó volt együtt nekünk is.

Mindenki vitt magával haza gondolkodnivalót

  • Miért nincs énidőm?
  • Miért nem tudom kigazdálkodni?
  • Miért nem tudom megengedni magamnak?
  • Mit is szeretnék igazából csinálni az énidőmben?
  • Kitől tudnék segítséget kérni?

Mindannyian érezték, hogy ebben a témában még nagyon sok rejtett kincs van. Érdemes lesz egy délutáni kávézásnál, vagy egy esti közös találkozón újra elővenni a témát. Sőt, a párjukkal is jókat beszélgetnek majd erről.

Szerző: Süttő Márta
tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető

 - Budapestimami -

Korábbi cikkünk a témában ›› A minőségi idő és az énidő nem luxus! - Tippek a megvalósításhoz

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére