Első osztály - új szabályok, új rendszer, új elvárások
A leendő elsősöknek új közösségbe csöppenve, az óvodáétól eltérő napirendhez és elvárásokhoz alkalmazkodva kell helyt állniuk. A sokkal kötöttebb időbeosztás, a kötelező jellegű tevékenységek nagy önfegyelmet igényelnek részükről.
Egyre nagyobb szerepet kap életükben az, hogy a teljesítményük alapján értékelik őket. Az újabb elvárásoknak a családon belül is meg kell felelniük, az ovis gyermekre immár iskolásként tekintenek, s nagyobb önállóságot várnak el tőlük. Ez az új helyzet okozhatja azt, hogy a gyermekek biztonságérzete is meginoghat.
A szülők részéről is megterhelő lehet, ha gyermekük az első osztályba lép. Vannak, akik vidáman, lelkesedéssel telve vágnak bele csemetéjükkel együtt az iskolásévekbe, míg az aggodalmaskodásra hajlamosabb szülők saját maguk is szorongva élhetik meg ezt az időszakot.
Mit tudunk tenni mégis, hogy megkönnyítsük szülőként gyermekünk számára ezt az időszakot? Nyilván segíteni akarunk, de helyes dolog-e a gyermek helyett megtenni dolgokat? Cipelni helyette a táskát, hegyezni a ceruzáit, ne adj isten, beleírni az elmaradt házi feladatokba?
Helikopterszülők
A fent említett példákhoz kapcsolódó nevelési hozzáállást 1969-ben Dr. Haim Ginott nevezte először könyvében „helikopterszülőségnek”.
Ezek a típusú szülők egy helikopter módjára állandóan gyermekünk felett lebegnek, köröznek, túlóvják őket, ezzel nem hagynak teret nekik, hogy valójában kibontakozhassanak. Egyértelmű, hogy ez a segítség nem jelent valós segítséget.
Ez a szülőtípus gyakran beleszól a tanítók, tanárok, edzők munkájába is. Jóllehet, szeretetből, aggódásból, gyakran saját szorongásaik és gyermekkori negatív tapasztalataik túlkompenzálása által irányítva teszik ezt – mégsem tesznek jót. Így nem tud önállósodni tapasztalatokat szerezni, saját hibájából tanulni a gyermekük, nem tanulja meg, hogy következményei vannak a tetteinek, s a későbbi kamaszkori leválás sem lesz könnyű számára.
Világítótorony szülők
A „helikopter szülőkkel” szemben helyezkednek el a „világítótorony szülők”, mely fogalmat Dr. Kenneth Ginsburg írt le 2015-ben.
Ez a típusú szülő gyermeke élete tengerének partján áll. Úgy, mint a világítótorony, ami fénylően mutatja az utat a hajók számára, segít gyermekének életében, megmutatja a nehézségeket, segít könnyebben átvészelni a hullámvölgyeket. Nem oldja meg gyermeke problémáját helyette, inkább segít a felismerésben. Fontos, hogy bármikor elérhető gyermeke számára. Biztosítja gyermekét arról, hogy minden körülmények között szereti, ha rosszat tesz vagy ha sikertelen is éppen valamiben.
Ide kapcsolhatjuk az iskolakezdést is.
Így segíthetsz gyerekednek!
Ha kudarcok érik a gyermeket, akkor is hangsúlyozni kell számára, hogy szeretjük, és nem a teljesítménye alapján, az miatt tesszük ezt. Fontos, hogy ezt megértse a gyermek, különben a kezdeti iskolai nehézségek önbizalmát szeghetik.
Mondjuk el gyermekünknek, hogy szeretjük akkor is, ha pirospontot és akkor is ha feketepontot hoz haza, és ha mérgesek vagyunk is rá.
Értékeljük a kitartását, az erőfeszítéseit, még ha nem is sikerül olyan jól egy-egy dolgozat. Támogassuk abban, hogy önállóan próbáljon megoldani dolgokat, iskolai feladatokat, de biztosítsuk arról, hogy segítséget nyújtunk számára, ha kéri.
Hasznos lehet tehát, ha szülőként egy kis önismerettel vágunk bele a gyermekünk iskolakezdésébe. Érdemes átgondolni, hogy melyik szülői viselkedésformát gyakoroltuk ezidáig, milyen területeken volna érdemes fejlődnünk.
Az iskolakezdéssel kapcsolatban mindenképpen fontos, hogy bátorítsuk az önálló cselekedetekre gyermekünket úgy, hogy közben érezze a támogatásunkat.
Nem kell mindentől megóvni, kezdetben több, aztán kevesebb segítséggel összepakolhatja saját maga a táskáját, hegyezheti a ceruzáit.
Kritikus pont szokott lenni szülőként a gyermek bekísérése az iskola épületébe. A szokások iskolánként változóak lehetnek, de a cél, hogy idővel teljesen egyedül, önállóan tegye ezt gyermekünk. Hasznosabb, ha reggel gyorsan búcsúzkodunk egymástól, hagyjuk, hogy mielőbb csatlakozzon társaihoz.
Igyekezzünk kissé „kívül maradni” az iskola világától olyan értelemben, hogy bízzunk a pedagógusban, jól végzi a dolgát. Az lebegjen a szemünk előtt, hogy gyermekünk jó helyen van, odafigyelnek rá, illetve jól megállja a helyét az iskolai világban.
Éreztessük vele, hogy bízunk benne, ne hasonlítgassuk a többi gyermekhez. Természetesen előfordulhat, hogy ilyenkor változások jelennek meg a viselkedésében, kicsit szótlanabb, erősebben ragaszkodik, néha megpróbálna otthon maradni iskolába menés helyett, de bízzunk benne, hogy ezek csak átmeneti problémák. Ha erősebbé válnának, vagy hosszabb ideig fennállnak, akkor érdemes a problémákkal szakembert felkeresni.
Érdemes sokat beszélni az iskola világáról, megbizonyosodni arról, hogy érti-e az iskolai értékelési rendszert, mire jár pirospont és mire feketepont, melyik mit jelent. Fontos, hogy átlássa, a teljesítményt követi az értékelés.
A gyerekek egyébként igénylik is a visszajelzést munkájukról, ha ez elmarad, bizonytalanná válhatnak, ami kedvüket szegheti. Részünkről pedig fontos, hogy higgadtan fogadjuk az eredményeket, sose általánosítsunk és ne a gyermeket minősítsük. Ha nem sikerül egy dolgozat jól, sose mondjuk gyermekünknek, hogy „buta voltál”, ne sértsük meg egész lényében. Az aktuális teljesítményt próbáljuk értékelni, pozitív dolgokat előrevetítve: „Látod, ez most nem sikerült a legjobban, de tudom, hogy mindent megtettél, legközelebb biztosan jobb eredményt érsz el!”.
Igyekezzünk napi rutint kiépíteni, immár az iskolai élethez kapcsolódóan. Ez sokkal kiszámíthatóbbá teszi a folyamatot, így kevesebb lehet a tiltakozás gyermekünk részéről, illetve a megfelelő szokások kialakítása meghatározó lehet az elkövetkezendő iskolásévekre. Iskolából hazatérve ne álljunk neki azonnal tanulni vele, legyen ideje átállni, játszhasson. pihenhessen kicsit.
Az otthoni tanulás közbe is igyekezzünk mozgást, szüneteket beiktatni. Minden este eleinte közösen, később önállóan pakolja össze felszerelését. Időben próbáljuk ágyba küldeni, hogy másnap kipihenten menjen iskolába. Esténként elalvás előtt pedig közösen összegezzük a napját, mesélje el, hogy mi volt a legjobb dolog, ami vele történt, mire büszke, mivel elégedett. A pozitív élmények felidézésével jobb hangulatban is fog elaludni gyermekünk.
És ne feledjük: tökéletes szülők nem lehetnünk. De egy kis önmagunkra figyeléssel, saját szülői viselkedésünk kontrollálásával nagy mértékben könnyíthetünk gyermekünk iskolai beilleszkedésén és mindennapjain. Lebegjen előttünk a cél: mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekünk önálló felnőttként megállná a helyét később az életben.
„Ha az embernek gyereke van, hát még ha egyetlen, először is úgy igyekszik nevelni, hogy tökéletes biztonságban érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentől óvja, és megtiltja neki, hogy kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik.” (Eric Knight)
Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
Elérhetőség:
Telefon: 06702435048
E-mail:tevelimelinda@gmail.com
Web: https://www.facebook.com/Tevelin%C3%A9-Horv%C3%A1th-Melinda-pszichol%C3%B3gus-Kaposv%C3%A1r-2133808153608147/?modal=admin_todo_tour
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
