Jelenlegi hely

Lázas baba diétája

A láz mindig valamilyen betegség tüneteként jelentkezik.

Lázról akkor beszélünk, ha a végbélben mért hőmérséklet 38,5 C, vagy afölött van. Ha a csecsemő hőmérséklete a 39 C-ot is eléri, vagy meghaladja, magas lázas állapotról beszélünk.

Fontos, hogy csecsemőknél, kisgyerekeknél a magas lázat csillapítsuk, ugyanis a magas lázas állapot görcsöt okozhat. Idejében elkezdett folyadékpótlás és lázcsillapítás általában ezt elkerülhetővé teszi.

Az anyatejjel táplált csecsemőt gyakrabban kell mellre helyezni, illetve szoptatások között teával, babavízzel, limonádéval is meg lehet kínálni. Jó hatású a csipkebogyó, menta- és csecsemőtea. A teát decinként egy kevés cukorral, pár csepp citromlével, esetenként parányi sóval ízesítjük. Magas láz esetén bő folyadékbevitelről kell gondoskodni (akár 10 percenként kis mennyiséget egyszerre).

A lázas állapot rendszerint étvágytalansággal jár. Ha ilyenkor erőltetjük az evést, akkor a kis beteg elkezd hányni, vagy hasmenése lesz. Alapelv, hogy láz esetén minimálisra kell csökkenteni a táplálékfelvételt, különösen a nehezen emészthető zsiradékokat. Ugyanakkor emelni kell a szénhidrátok mennyiségét, bő folyadékbevitellel egybekötve. A folyadékpótlás lehet változatos nagyobb csecsemő , kisgyerek esetében, ha gyümölcsből kisajtolt lével, almakrémlevessel, zöldséglevessel, húsos sárgarépa turmixszal kínáljuk az első étvágytalan napokon.

Ha a csecsemő szopik, azt feltétlenül fenn kell tartani egészen a gyógyulásig. Ha az elválasztás már megtörtént, akkor az elválasztási tápszert kell adni neki. Semmiképp sem szabad beteg babának új ételeket bevezetni, vele új ízeket kóstoltatni. Ha nagyon nem akar enni, kapjon csak tápszert.

Ahogy a láz elmúlik, úgy lehet emelni a az ételek tápértékét. Fehérjékben és vitaminokban gazdag ételekkel elősegíthetjük a mielőbbi gyógyulást.

 

Forrás: Dervics Józsefné: Csecsemők szakácskönyve

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Ugrás az oldal tetejére