Jelenlegi hely

A mi "kis" nagycsaládunk

Beküldő lakhelye: Pest megye - Dabas és környéke

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az a legnagyobb öröm, ha velük tölthetek minél több időt. Az együtt tartalmasan eltöltött idő szerintem úgy is sok örömöt rejteget. És nem kell nagy dolgokra gondolni. Múltkor a fiamtól egy alkalommal mentünk egy helyre és kértem, hogy nagyon ügyes legyen. Megkérdezte, hogy "Anya, akkor kapok valamit cserébe?" (néha szoktam apróságokat adni, ha érzem, hogy kell a lelkének, tehát kérhetett volna akár Kinder csokit, kis matchboxot vagy effélét), én meg megkérdeztem, hogy "Mit szeretnél?", mire ő: "Abból a paprikás krumpliból szeretnék enni vacsorára, amit ma főztél!" Számomra az ilyenek jelentik a legnagyobb örömöt.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Három gyermekem van, kis korkülönbség van köztük. A legnehezebb dolognak azt tartom, hogy mind a hárommal eleget tudjak foglalkozni. Sokszor (főleg, ha fáradtak) nem igazán tudják elfogadni, hogy valamelyik testvérével foglalkozok. Három felé szakadni nem tudok (nyilván), de nehéz úgy intézni a dolgokat, hogy végül mégis mindegyik elégedett legyen...

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert mindig tanul új dolgokat az ember, biztosan ott is mondanának olyan ötleteket, amit az ember még nem próbált, nem is jutott addig eszébe és mégis jó elképzelés.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére