Jelenlegi hely

Burokcsalád

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az, hogy látom, hogy nyíltak, beszélnek az érzéseikről, élményeikről, sokat mesélnek, sok barátjuk van, közösségi lények mind. Ezen kívül örülök, hogy mind egészségesek,kiegyensúlyozottak, jóra törekvőek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Számomra az egyik legnehezebb dolog, hogy a hétköznapi rohanás közepette mindegyikőjükre jusson elég figyelem, idő egyesével is és mindenki megkaphassa azt az odafigyelést,nyugalmat tőlem, amit igényel, ami számára fontos. Sokat szeretnek mesélni, azt nagyon szeretem hallgatni, viszont közben sokszor megszakad a mesélés: a legkisebb inni kér, a középsőt focira kell vinni, a legnagyobb befutott és éhes, stb... (négy gyermekünk van)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nagyon tetszett nekem a "Beszélj úgy hogy érdekelje...." könyv, kölcsönkaptam és elolvastam és próbáltam is akkor a gyakorlatban alkalmazni, az elméletét magamba építeni.. szeretném még jobban megismerni ezt a hozzáállást, szemléletet, hogy mégjobban tudjam a mindennapokban is gyakorolni, akkor is, mikor esetleg türelmetlenebb, fáradtabb vagyok, vagy olyan helyzetek adódnak, ahol tanácstalannak érzem magam. A bizonytalakodásom bizonyossággá formálásához szeretnék segítséget kapni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére