Jelenlegi hely

Activ(ity) csalàd

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az, amikor maguktól mondanak köszönetet és bújnak hozzám.
Két Gyermekem van: 5,5 éves kisfiú és 3,5 éves kislány. Nagyon erős akaratúak mindketten, sokat civakodnak. Egyszer négyszemközt mondtam a kisfiamnak, h szeretem ha együtt vagyunk, de azt az időt is, mikor csak kettesben. Erre ő az alábbiakat mondta: "Anya, én azt szeretem mikor együtt vagyunk, apa, Léna, én és Te. Nagyon meglepődtem hogy ezt mondta és nagyon meghatódtam....

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.​

Legszívesebben mindet bejelölném, de ami talán a legnehezebb, a bizonytalanság érzése: hogy vajon adott szituációt jól kezeltem-e le. Sikerül-e olyan alapot és értékeket átadni, amivel az életben könnyen boldogul.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mindig is a hogyanra voltam kíváncsi. Hiszem hogy ezáltal az ő kommunikációjuk, érzelmi intelligenciájukat is fejlődik.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére