Jelenlegi hely

Bébiológia - 16. hét

Bébi(bi)ológa, azaz Manó fejlődése hétről hétre: a várandósság tizenhatodik hete.

16. hét

Csupa erő, csupa izom – minden reggel mást-mást iszom! Bocsánat a gagyizásért, de a kínrím minden szava igaz:

A csontozat veszett tempóban erősödik – elkél a plusz kalcium. Megkeményednek a kicsi hallócsontocskái is, így már hallja az őt körülvevő, vagy az erős, kintről érkező hangokat. (Pláne, hogy a füleit sem a nyakán hordja már!)

Az izmok hihetetlen sebességgel gyarapodnak – a sok mozgással még rá is edz a lurkó. Ha nagyon figyelsz, akár már érezheted is, mintha kis buborékok pattognának. A végtagok egyre hosszabbak, és ügyesen hajlanak.

Az általad elfogyasztott ételek íz-kavalkádját már ő is élvezi, ugyanis a magzatvíz átveszi az erőteljesebb ízeket, és a kicsikéd ízlelőbimbói ugyanolyan fejlettek, mint a tieid! (Lehet, hogy azért kívánsz meg néha furcsa dolgokat, mert ő adja le a rendelést…?)

Hossza már 12-13 centi körül mozog, súlya pedig 80-85 gramm.

A rajzot Mucsi Tina készítette, a szöveget pedig az ötgyermekes Kaposvárimaminak, azaz Patak Cs. Gyöngyvérnek köszönhetjük.

A rajz és/vagy a szöveg jogellenes (a szerzők írásbeli hozzájárulása nélküli)  felhasználása esetén a közzététel napi díja (kötbér) bruttó 25.000 forint képenként / mondatonként.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére