Jelenlegi hely

Ünnepi panettone torta

Nálunk idén is ez a sütés nélküli panettona torta áll az első helyen a karácsonyi édességek közül. Panettone kuglófot bármelyik üzletben be tudunk szerezni, az összeállítással pedig bő fél óra alatt meg is vagyunk. 


Hozzávalók:

  • 1 kg-os panettone kuglóf
  • 8 dkg porcukor
  • 50 dkg mascarpone
  • 2 tojás
  • 3 dl Hulala habtejszín
  • 6 evőkanál Marsala vagy rum (ahol gyerekek vannak, ott rumaroma) + 8 evőkanál a krémhez keverve
  • 6 evőkanál csokipasztilla vagy apróra vágott étcsoki
  • 6 evőkanál durvára vágott pisztácia
  • 6 evőkanál gránátalma mag

A díszítéshez:

  • 3-4 ek. durvára aprított pisztácia
  • 3-4 ek. csokipasztilla vagy apróra vágott étcsoki
  • 6 ek. gránátalma mag
  • 3 db fehér színű, házi készítésű habcsók vagy habkarika

Én mindig egy kilós kuglófot veszek, így a tetejéből le is vágunk mindjárt kb. 5 centit, aminek elfogyasztására mindig van jelentkező a gyerekek közül.
A tetejétől megfosztott panettonét 3 egyenlő tortalapra vágjuk. Tegyük bele tortaformába és csepegtessük meg az alkohollal vagy rumaaromával. 

A tojásokat keverjük ki habosra a cukorral, tegyük bele a mascarponét és az alkoholt/rumaromát, amíg krémes állagú lesz együtt is. Fakanállal keverjük hozzá a csokit, pisztáciát és a gránátalmát.
Verjük fel a tejszínt, de ne legyen nagyon kemény. Ha ezzel is megvagyunk,  óvatosan keverjük a mascarponés krémhez a tejszínhabot. 


Kenjük meg rétegenként a panettone lapokat a krémmel és a végén a tetejét is fedjük be a mascarponés krémmel. Tegyünk félre belőle, hogy tálaláskor a torta oldalát is be tudjuk vonni vele.

Legalább egy éjszakára tegyük hútőbe, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a torta tetejét szórjuk meg a gránátalmával, pisztáciával, csokival és az összetört habcsókot szórjuk rá a tetejére. 

 

Jó étvágyat!

Monorimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére