Jelenlegi hely

Heje-huja vigalom, otthon is!

Minden emberben benne lakik az a vágy, hogy néha más legyen. Miért ne valósíthatnánk ezt meg szülőként a gyerekeinkkel együtt vigadva otthon?! A maskarázás olyan szokás, amire nagyon nagy szüksége van a munkáját dolgosan végző felnőttnek, ugyanúgy, mint a naponta óvodába, iskolába járó, korán kelő gyerekeknek.

A farsangi jelmezek elkészítéséhez már adtunk segítséget. Azóta biztosan el is készültek a kis jelmezek. Ha nem, itt találsz tippeket!

Lássuk hát, hogyan is kivitelezhető könnyen, gyorsan és nem utolsó sorban vidáman egy otthoni dinom-dánom:

  1. Csak lazán és vidáman! Tényleg a vigalom legyen a középpontban. A gyerekek Karácsonykor sem a 8 fogásos menüre emlékeznek.
  2. Csak annyi embert hívjunk meg, amennyi kényelmes, de az is elég, ha csak a gyerekekkel együtt bálozunk. Ha a család többi tagja (nagymama, nagypapa, unokatesók) is szívesen beöltöznének, hát ne tartsuk őket vissza! Ebben az esetben batyusbált „hirdessünk” ki!
  3. Elegendő 2-3 óra farsangozás, ennyi idő alatt bőven elfáradnak a gyerekek.
  4. A menü legyen fánk és egy farsangi ital. Ezeket együtt is elkészíthetjük. Recepteket lásd lent.
  5. A lakásdíszítést kössük össze egy kis kézműveskedéssel! Készítsünk színes papírfüzéreket! Ezt már napokkal hamarabb is megtehetjük.
  6. Az, hogy mi szülők minek öltözünk be, legyen a gyerekeknek meglepetés. Hagyjuk őket, hogy találgathassanak! Persze, ha már nagyon türelmetlenek, adjunk nekik segítséget, hogy kitalálhassák!
  7. A felnőttek jelmezére ugyan az igaz, mint a gyerekekére: legyen kényelmes, otthoni ruhákból gyorsan elkészíthető, alkalmazzunk test-és arcfestést, ruhákat kérhetünk kölcsön vagy beszerezhetjük turkálóból is.
  8. Legkönnyebben foglalkozások, mesterségek ruháit készíthetjük el. De mégse legyen hasonló a hétköznapi foglalkozásunkhoz, kivéve, ha nem lát benne minket nap, mint nap a gyerek.
  9. Ne legyen ijesztő! Bármennyire is a vágyott jelmezeket szeretnénk felölteni, ne most legyünk Darth Vader-ek vagy Szörnyella de Frász!
  10. Engedjük el a fantáziánkat!
  11. Tegyünk be zenét, táncoljuk! Hiszen a bál nem múlhat el tánc nélkül.
  12. Játékokat is kitalálhatunk. Lásd lent!

Jelmezötletek apukáknak, melyek kevés kellékből is elkészíthetők:

  • pincér (fehér ing, fekete nadrág, fekete csokornyakkendő, fehér konyharuha, jegyzetpapír, toll, pénztárca). A bál alatt, ő fogja az ételt felszolgálni, a végén kaphat egy kis borravalót is.
  • szerelő (munkás nadrág, szerszámos láda, láthatósági mellény, esetleg sisak)
  • katona (előny, akinek megmaradt a régi katonai ruhája)
  • punk zenész (jó sok hajzselé, szakadt ruhák, játék hangszer)
  • műtős orvos (talán megtartottátok emlékbe a baba születésénél kötelező „papa ruhát”, gyereksztetoszkóp)
  • balesetes (sok fásli, ragtapasz, egy kis piros festék) Az ijedelem elkerülése érdekében találjunk ki egy vicces történetet a balesetről, pl. lecsúsztam a lego hegyről, ehhez ragaszthatunk a fenekünkre egy-két legot. Vagy megharapott a porcica.
  • hajlott hátú öregember (mamusz, melegítő, gombos pulcsi, bot, ráncok)
  • vizi mentő (fürdőnadrág, kockahas-hmm, ha nincs, rajzoljunk)
  • tarzan (bőr szoknyácska, kockahas -lsd előző, a gyerek plüss majma)

Jelmezötletek anyukáknak:

  • ápolónő (fehér köpeny, fehér nadrág) Különösen jó, ha az apuka balesetes jelmezt választott!
  • csiga (textil kígyó feltekerve, vagy harisnya kitömve, feltekerve, és egy poló hátára rögzítve, hajráfra csáp)
  • kutya (lógó füleknek tömjünk ki egy harisnya két szárát; faroknak pedig egy hosszú zoknit, amit rögzítsünk a nadrághoz)
  • mennyasszony (ha valaki megtartotta az esküvői ruháját)
  • balerina (harisnya, egyrészes fürdőruha, szúnyoghálóból vágjunk ki tütükét, és rögzítsük a fürdőruhához, mamusz)
  • Pumukli (zöld kinőtt nadrág, sárga kinőtt poló, esetleg nagyobb gyerekünk ruhatárából kölcsönözzünk; piros bohóc orr, akár festve is; vörös tupirozott haj, akár egy nagy gombolyag narancssárga fonalból pom-pom készítés techinkájával)

Játékötletek:

  • fánk evő verseny: akasszuk fel a fánkokat, hátratett kézzel kell megenni
  • tánc újságpapíron: mindenkinek osszunk ki egy-egy újságpapírt, amire mindenki külön rááll. Kapcsoljunk zenét, és kezdjünk el táncolni. Pár perc múlva állítsuk le a zenét, és mindenki felezze el az újságját, addig folytassuk, míg már alig fér a lábujjunk is a papírra. Lelépni tilos! Aki lelép, zálogot is beadhat.
  • találd ki, kinek öltöztem: akit éppen kitalálunk, maradjon a szomszéd szobában, ahol közben felöltözik, de legyen halló távolságban. A többieknek a barkóba szabályaival ki kell találni, hogy milyen jelmezt húzott magára.
  • találd ki, ki vagyok: egymás hátára ragasszunk papírt, amire felírtunk személyek, vagy maskarások nevét. Akinek a hátán van a papír, ki kell találnia, ki is ő.
  • lufi futtatás kanálban: ki tudja a felfújt lufit tovább megtartani a kanálban

Farsangi italok:

  • Sárkányvér: Keverj össze meggyszörpöt, narancslét, pár csepp citromlevét és ásványvizet.
  • Hóember melengető: Melegíts fel 2 dl almalét, 2 dl narancslét, 1 tk citromlét és ízlés szerinti mézet.
  • Gumibogyó szörp: Készítsünk jégkockát, amibe egy-egy gumicukrot lefagyasztunk. Málna vagy eperszörphöz adjunk ásványvizet és rakjuk bele a jégkockákat.
  • Angyalok itala: Tegyünk a pohárba egy gombóc vanilia fagyit, öntsünk rá meleg tejet, és szórjuk meg egy kis fahéjjal.

Első olvasásra úgy tűnhet, hogy mindez rengeteg macera, plusz idő, plusz energia. Higgyétek el, sokkal kisebb, mint egy Karácsonyi vacsora! És ezzel is hatalmas örömöt szerezhetünk a gyerekeinek, ajándékok nélkül is.

Sok kacagást, vidámságot kívánunk!

Írta: Huszár Enikő , Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan csináljunk online szülinapi bulit?

Hogyan csináljunk online szülinapi bulit?

Mindenki szeretné gyermeke, szerettei születésnapját felejthetetlenné tenni. De hogyan lehetséges ez a járványhelyzetben, karanténban? Szülőként (és több várható szülinapi buli szervezőjeként) végiggondoltuk, hogyan lehetne online szülinapozni, meglepetés bulit szervezni.
NUTI: a NEM húsvéti nyuszi!

NUTI: a NEM húsvéti nyuszi!

„Anyaaaaa…. úgy szeretnék húsvétra egy nyuszit! Ígérem szeretgetem, vigyázok rá és én etetem majd… „
Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 11.

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 11.

Csak néztem ki a fejemből és arra gondoltam, hogy most kéne szabadságra menni.
Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 10.

Most itt vagyok 3 gyerekkel, házimunkával, kerttel, mindennapi főzéssel, extra takarítással, tanítással, lélekápolással, kreatívkodással. És nem értem, eddig mivel töltöttem el az időm....
Ugrás az oldal tetejére